Negyedszázados fennállását ünnepli a nyíregyházi Pro Musica Leánykar

 

(MTI) - A világhírű kórus a helyi Kodály Zoltán Általános Iskolában működő Cantemus Gyermekkórusból kiváló, de továbbra is ebben a közösségben énekelni akaró "öreg diákok" kívánságára alakult 1986-ban. A leánykar - Szabó Dénes, Kossuth-díjas karnagy vezényletével - alakulásának első évében már rangos elismerést tudhatott magáénak, ugyanis elnyerte a Debrecenben megrendezett Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny nagydíját.
    

Az idén jubiláló Pro Musica legsikeresebb és legkedvesebb dalaiból ad ízelítőt az ünnepi koncertjén, amelyen egyfajta zenei keresztmetszetet kínál a közönségnek az elmúlt huszonöt év történéseiből - mondta Szilágyi Szilárd, a Cantemus sajtóreferense. Az eseményen a remények szerint nagyon sokan fognak együtt ünnepelni abból a közel 600 énekesből, akik valaha a leánykar tagjai voltak, de megjelennek az együttest fáradhatatlanul segítő barátok és szakemberek is, köztük például Gyöngyösi Levente, Erkel-díjas zeneszerző.
    
A szombat este hat órától kezdődő hangversenyen Kodály Zoltán és Bartók Béla művei, valamint kortárs zeneszerzők szerzeményei csendülnek fel a Pro Musica előadásában, amelyet természetesen Szabó Dénes vezényel - tette hozzá a sajtóreferens. A jubiláló leánykart a Cantemus Gyermekkórus és a Cantemus Vegyeskar köszönti énekével. Az eseményen jelen lesz Elekes Botond, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium államtitkári kabinetfőnöke és Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere is.
    
A leánykar repertoárja a zeneirodalom széles skáláját öleli fel a gregoriántól napjaink zenéjéig, és számos új mű bemutatása fűződik nevükhöz. A Cantemus kórussal közös előadásban tíz önálló lemezük jelent meg, amely a magyar és európai kóruszenéből ad átfogó keresztmetszetet.
    
A Pro Musica Leánykar fennállása során több nemzetközi és hazai szakmai díjban és elismerésben részesült: elnyerték a Kórusmuzsika Európa Nagydíját, a dél-koreai kórusolimpián megszerzett négy aranyérem és hat olimpiai bajnoki cím büszke tulajdonosai, valamint övék lett a BBC Ezüst Rózsa serlege, a Bartók-Pásztory-díj és a Magyar Örökség díja is.