Négyen az Operaház főigazgatói székért

Zene

A Magyar Állami Operaház

Az eddig beérkezett pályázatok közül három csak a főigazgatói posztra szól, egy csak a főzeneigazgatói posztra, és egy olyan közösen beadott pályázat érkezett, amelyben a szakmai elképzeléseket együtt adták be a főigazgatói és főzeneigazgatói székre. Hiller István oktatási és kulturális miniszter felkérte a pályázatok elbírálását végző öt fős bizottság tagjait, hogy az elkövetkező 30 napon belül - de lehetőleg minél hamarabb - értékeljék a pályamunkákat és adjanak javaslatot számára, hogy melyik szakmai javaslatcsomag teljesíti leginkább a kiírás feltételeit.

A közalkalmazotti törvény a közgyűjteményi és közművelődési intézmények vezetői pályázatai esetében bírálóbizottsági tagként nevezi meg az adott intézmény Közalkalmazotti Tanácsának egy tagját és a reprezentatív szakszervezet delegáltját. Az Operaház esetében így lett a bírálóbizottság tagja Rácz István, a helyi Közalkalmazotti Tanács elnöke és Rotter Oszkár, az Operaház szakszervezeti bizottságának elnöke. Tagja a javaslattevő testületnek Kovács Sándor, a Zeneakadémia Zenetudományi Tanszékének vezetője, valamint László Géza, az Antenna Hungaria Zrt vezérigazgatója. A szaktárcát Schneider Márta szakállamtitkár képviseli a bizottságban, amelynek ajánlása után a nyertes pályázatot Hiller István miniszter nevezi meg. A pályázatok nem tartalmaznak felhatalmazást arra, hogy a minisztérium nyilvánosságra hozhatja a jelentkezők nevét, ezért a tárca majd csak a nyertes pályázó vagy pályázók nevét közli.