Négyszáz éves az opera - öt magyar énekes a mantuai ünnepségen

Zene

(MTI) -     Claudio Monteverdi Orfeuszát, az első valódi operának tartott művet 1607 farsangján mutatták be Mantuában, ahol szombaton az opera díszelőadásával ünneplik a műfaj születésének négyszázadik évfordulóját. Az Orfeusz szerepeiben az UNESCO által szervezett nemzetközi énekverseny győztesei lépnek színpadra.
    A Magyar Állami Operaház tájékoztatása szerint a budapesti előválogatóra 29 operaénekes, illetve zeneakadémista jelentkezett. Közülük nyolcan jutottak tovább, akik Veronában folytathatták a versenyt.
    Végül öt magyar énekest választott ki a zsűri, amelynek elnöke Gianfranco De Bosio világhírű rendező, a veronai Aréna főintendánsa, az UNESCO operai és költői szakosztályának elnöke volt.
    Döntésük alapján Huszár Anita a Hírnök, Miks Adrienn a Reménység, Várhelyi Éva Proserpina, Hegyi Barnabás a fiatal Pásztor, Megyesi Zoltán pedig az első Pásztor szerepében léphet szombaton színpadra a mantuai díszelőadáson, amelynek próbái hétfő óta folynak.
    Budapesten szombaton délelőtt az operaházban Rossini Hamupipőkéje látható. Szombaton és vasárnap este legfrissebb produkciójukkal, Giordano André Chénier-jével ünneplik a műfaj születésének négyszázadik évfordulóját. Vasárnap délelőtt Bizet Carmenjét játsszák, amelynek címszerepét a világjáró magyar mezzoszoprán, Vizin Viktória énekli.