Nem lép fel Carreras Szombathelyen

Zene

(MTI) A világsztár esetleges fellépéséről még áprilisban Mérei Tamás, a játékokat szervező Savaria Szimfonikus Zenekar igazgatója úgy fogalmazott, hogy tárgyalnak José Carreras ügynökségével és bár kész tényként még nem közölheti, de több, mint remény, hogy augusztus elsején az énekes ária- és dalesttel lép fel a szombathelyi Iseumban. 
    

Csütörtökön több, Szombathelyhez köthető portál is foglalkozott José Carreras esetleges szombathelyi fellépésével, valamint koncertjének elmaradásával. Mérei Tamás elmondta: nem volt aláírt szerződés José Carreras augusztusi szombathelyi fellépéséről az Iseumi Szabadtéri Játékokon, így az előadás sem maradhat el. 
 
Az már önmagában is elismerés a város és a rendezvény számára, hogy José Carreras hajlandó lett volna Szombathelyen fellépni, ehhez azonban jelentősebb anyagi forrásokra volna szükség ? tette hozzá. Éppen ezért folyamatosan a lehetőségekhez igazították a költségvetést és szerették volna meghívni Carreras helyett Montserrat Caballét, aki szintén jelezte, hogy kész igent mondani a felkérésre és az ő koncertjének árát már fedezni tudták volna a jegyekből származó bevételek. Ennek ellenére a szombathelyi önkormányzat kulturális bizottsága szerdán zárt ülésén úgy döntött, hogy szerényebb keretek között rendezzék meg a játékokat, a bevételeknek pedig mindenképp fedezniük kell a költségeket.
    
Sági József, a testület elnöke elmondta: természetesen megtisztelő, hogy nemzetközi sztárok is hajlandóak fellépni az Iseumi Szabadtéri Játékokon és nagyon örülnének, ha Carrerast vagy Montserrat Caballét később Szombathelyen üdvözölhetnék, de most nem tudják vállalni azt, hogy ha a jegybevételek mégsem fedeznék a rendezvény költségeit, kipótolják a hiányzó összeget. Szerinte a világsztárok fellépése olyan magas jegyárakat eredményezne, hogy azt a szombathelyi közönség soraiból csak kevesen lennének képesek megfizetni.