Nem marad önálló a Prágai Állami Opera

Zene

 

A cseh fővárosban a Cseh Nemzeti Színház (Národní Divadlo) operatagozata és a Prágai Állami Opera (Statní Opera Praha) szolgálja ki a műfajt kedvelő közönség igényeit. A két társulat egyesítését évek óta lebegtette az egymást váltó cseh kormányok - a V4-országok két évvel ezelőtti budapesti találkozóján a magyar újságíróknak is beszélt erről az Állami Opera képviselője -, ez ellen februárban is tiltakozott az intézmény. Akkor honlapjukon a hagyomány mellett a sokszínűséget, a versenyben rejlő művészi fejlődést hozták fel érvként a megmaradás mellett. Márciusban úgy tűnt, egy ennél jóval egzaktabb indokkal tudják a kormányzatnak bizonyítani, szükség van rájuk: két új szponzornak, a Jaguarnak és a Hiltonnak köszönhetően az Állami Opera költségvetése - a 4,8 milliós állami támogatás mellett - stabilizálódott.

Ennek ellenére is összeolvad azonban a két intézmény. A fúzióra 2012. január elseji hatállyal kerül sor. Az Operaház vagyonát a Nemzeti Színház veszi át. Bár az Opera zenekara és balettkara is része a fúziónak, az Állami Operaház elnevezést megőrzik. A zenekarok továbbra is külön működnek majd, a zenészek létszámát azonban csökkenteni szándékoznak. A művészek tiltakoznak az összevonás ellen, a fúzió elleni petíciót 15 ezren írták alá, a cseh kulturális minisztérium viszont párizsi és a bécsi sikeres gyakorlatra hivatkozik.