A szaxofonos legutóbb a Művészetek Palotájában éreztette közönségével, hogy színpadra lépve nem egyszerűen a begyakorolt témák és rögtönzések konvencionális egymásutániságában, hanem sokkal inkább koncertkompozícióban gondolkozó muzsikus, aki ugyan halálosan komolyan veszi műfaját, mégis azon munkálkodik, hogy előadása szétfeszítse a hagyományos jazzkoncert-kereteket, s egy olyan performansz irányába mozduljon el, mely táncművészeti, pantomim- és kortárszenei, máskor pedig költészeti elemeket is tartalmaz. Tóth Viktor "Gesamtkunstwerk"-ben gondolkozása igen ritka a magyar jazzéletben, ám visszatérő, ha nem is elterjedt jelenség külföldön. S talán nem túlzás azt állítani, elsősorban azok a művészek kísérleteznek vele, akik különböző transz-zenékkel varázsolnak: mindenekelőtt Sun Ra, az Űrmester, valamint Steve Coleman, William Parker, nálunk pedig alkalmanként a Grencsó Kollektíva.
Tóth Viktor ezúttal egy bevezetésből és három főrészből álló koncertkompozícióval lepte meg a hangversenyterem hallgatóságát. A bevezető rész a 'kezdetben volt a zene" alapállításra épült. A muzsikus szaxofonozva lépett elő a homályból a fénybe, mintegy zenei kozmogóniát imitálva, egyedül a színpadon. Néhány perccel később egy táncosnő csatlakozott hozzá, s a duett egy olyan, szavak nélküli, elbeszélhetetlen történetet vagy történetfoszlányt jelenített meg, melynek talán szintén fontos eleme lehetett a güneia, vagyis a nemzés, a teremtés képzete. E merőben szokatlan, s tartamában is jól kimért spirituális bevezetés azonnal feszült figyelmet keltett a nézőtéren, és a koncentráció csak fokozódott, amikor az átmenetileg elsötétült színpadon feltűnt a félévente összeálló magyar-amerikai Tóth Viktor Tercett Szandai Mátyással és a világhírű Hamid Drake-kel.
Mint a jazztörténet minden jobb triója, úgy a Tercett előadásában is észlelhető a háromszög, mint ősi szimbolikus alakzat aktív működése. A háromszöghöz kapcsolódó számértékek itt püthagoreus felfogás szerint értendők, vagyis a kozmosz harmonikus törvényeinek kulcsai, az isteni világrend manifesztációi. Elsődlegesen tehát nem mértékegységek, hanem a világ metafizikai alapképletei, ősminőségei. A szellemi alapokra helyezett jazztriózás is azt jelenti, hogy a kettőben rejlő feszültségek és ellentétek egy feloldó egységbe kell hogy rendeződjenek, ez a magasabb szám a három, amely magába sűríti a tézist, az antitézist és a szintézist. Egyszerűsítő megfogalmazásban ez a szellemiség árad a Tóth Viktor Tercett zenéjéből.
A koncert második főrészében klasszikus Ornette Coleman-felállássá bővült a trió: Kovács Ferenc trombitajátéka "négyszögösítette" a Tercett zenéjét. Aligha lepett mg bárkit is a két fúvós szólista közötti művészi összhang, ugyanakkor a kvartett játéka mindenekelőtt az edzettebb fülű jazz-publikumhoz szólt. Itt érdemes megemlíteni, hogy a fiatal altszaxofonos zenei világa elsősorban a '60-as évek modális és free irányzataira épül, mégse volna nevezhető egyetlen nagy ős követőjének sem. Nem hangzuhatagot fúj és elsodor, hanem inkább játékosan körbezenél, millió zenei ötletet variál, néha azt várjuk, swingelni kezd, de akkor újabb váratlan fordulattal építkezik tovább.
A hangversenyt záró szeptett-játék mindenképpen a koncert kiteljesedése volt. Ezúttal sem érdemes a közvetlen ősöket keresni. A lényeg, hogy a szeptett-rész voltaképp nagy ívű közös zenei meditáció volt, s a legendás spiritualista free társulások (Art Ensemble of Chicago) gyakorlatának megfelelően nem hangokkal, hanem néma elmélkedéssel kezdődött. Természetesen e néhány másodpercnyi csend is integráns része volt az előadásnak. Míg azonban e felfogás korábbi képviselői gyakran meditatív/moderato-szabad improvizáció- meditatív/moderato struktúrában gondolkoztak, Tóth Viktorék a második csendes meditatív rész után nem zárták le a szerkezetet, hanem egy hangulatilag másféle, de az előzőekhez szervesen kapcsolódó újabb meditatív zenei tömbbel folytatták a darabot.
A ráadásban egy "hilife"-darabbal szórakoztatták a közönséget, s ahogy a szeptett-felállásban Szandai Mátyás vonós bőgőszólója érdemel külön említést, úgy a ráadásszámban a Jeszenszky György-Hamid Drake kettős parádés dobszólója jelentette a csúcspontot.
(2009. december 14. Művészetek Palotája - Fesztivál Színház; a Tóth Viktor Tercett hangversenye)
Máté J. György
