Nem nyit ki az Erkel

Zene

Vass Lajos, az Operaház megbízott főigazgatója a társulat és a sajtó képviselői előtt bejelentette, hogy mivel még nem ért véget az Erkel Színház statikai vizsgálata, nem vállalható az évadkezdés esetleg személyi sérülésekkel járó kockázata. A statikai elemzés várhatóan másfél-két hét múlva ad olyan eredményt, amely alapján az intézmény vezetése dönthet az újbóli megnyitás időpontjáról, esetleg a hosszabb ideig történő bezárásról. Ez utóbbi esetben az Erkelben tartandó előadások egy része átkerülne az Operaházba. Ami viszont bizonyosnak tűnik: ha némi sürgősségi javításokat követően újból ki is nyithat az Erkel Színház, az épület általános állapota annyira leromlott, hogy a következő évadot már az Erkel nélkül kell terveznie az Operaháznak. Tegnap este a radiocafé Capriccio című műsorában Kovács János, az Operaház megbízott főzeneigazgatója úgy fogalmazott, hogy ? részben az Erkel állapotától, részben az anyagi lehetőségektől függően ? az Operaháznak jelenleg három különböző forgatókönyve van a most kezdődő évad lebonyolítására. Kijelentette azt is, hogy az Erkel Színházra mindenképpen szüksége van a magyar operajátszásnak, hogy semmiképpen sem vállalná hosszú távon a zeneigazgatói teendők ellátását, valamint ha Vass Lajos jelenlegi főigazgató Szolnok polgármestereként nem vállalná a társulat vezetését, Kovalik Balázst látná szívesen az Operaház igazgatói székében. A társulati ülésen elhangzott egyéb bejelentésekről, és a szokásos díjakról a későbbiekben adunk tájékoztatást.