Nem sikerült a bravúr

Zene

A Cantemus Vegyeskar

"Hát menjünk együtt, együtt, együtt sikerülni fog! Egyesít minket jellem és eszme, fel hát a tettre, fel hát a tettre!" - hangzott fel a jól ismert lelkesítő nyíregyházi "Cantemus-induló" 40 énekes szájából. Szükség is volt egymás biztatására és a tökéletes produkcióra egyaránt, hiszen öt kivételes énekkar mérte össze tudását, hogy egyikük végül elnyerhesse az amatőr kórusok legmagasabb kitüntetésének számító Európa Nagydíjat.

A nyíregyházi Cantemus Vegyeskaron kívül Kubából, Taiwanról, a Fülöp-szigetekről és Oroszországból érkeztek az énekesek és közülük ketten (a Fülöp-szigeteki Madrigál Singers valamint a moszkvai Vesna Gyermekkórus) már egy alkalommal megnyerte ezt a kivételesen nehéz versenyt. Számukra tehát a tét nem kisebb volt, mint a világon elsőként, másodszorra is kivívni a szigorú zsűri szimpátiáját és elnyerni a díjat. Elsőként a taiwani kórus lépett színpadra, majd sorban a többiek is (Madrigal Singers, Cantemus, Schola Cantorum Coralina, Vesna) elénekelték 20 perces műsorukat.

A Szabó Soma vezette Cantemus Vegyeskar programját Thomas Tallis Loquebantur variis linguis kezdetű motettájával indította, majd Caldara 16 szólamra írt Crucifixus kórusműve következett. Műsoruk középpontjában Kodály Zoltán 1903-ban írt kétkórusos Misere-je szerepelt, majd ismét egy magyar zeneszerző, Orbán György bravúros Pange lingua kompozíciója következett, végül pedig Eric Whitacre fiatal amerikai szerző megrendítően szép Sleep című kórusműve zárta a vegyeskar műsorát.

A nyíregyházi énekesek tudásuk legjavát nyújtották, ám végül ez is kevésnek bizonyult. Kollár Éva a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetségének elnöke, aki megfigyelőként vett részt a versenyen, a programot követően egy személyes beszélgetésen annak a véleményének adott hangot, hogy a vegyeskarok műsora olyan egyenletesen magas színvonalú volt, hogy nem csodálkozna, ha a zsűri a szintén káprázatosan meggyőzően éneklő moszkvai gyerekkórust tartaná legjobbnak. Végül az éjszakába nyúló tanácskozás után az eredményhirdetésen a Fülöp-szigeteki Madrigál Singers énekesei örülhettek. 1998 után, a világon elsőként és egyelőre egyedüliként idén újra elnyerték az Európa Nagydíjat.

A Cantemus Vegyeskar énekesei számára ezúttal elmaradt a felhőtlen ünneplés, helyette a zokogó moszvai gyerekeket próbálták vigasztalni. Ők maguk nem voltak igazán elkeseredve, hiszen nagyon kevés kórusnak adatik meg, hogy a Kórusmuzsika Európa Nagydíjáért énekelhessen.