Néma muzsikák

Zene

(MTI) - Az esemény előtt a helyszínen Hollós Máté zeneszerző, a Hungaroton Classic ügyvezető igazgatója nyitja meg Gerő Katalin képzőművész állandó plakettkiállítását. A koncert estéjén Váli Miklós és Nagy Botond fiatal filmesek erre az alkalomra készített rövidfilmes bemutatója is várható.

   
Gerő Katalin Hiányzó láncszemek címmel készített bronzplakett sorozatot, amelyet édesapja, Gerő György és a holokauszt áldozatává vált magyar muzsikusok emlékének megőrzésére ajánlott és ajándékozott az emlékközpontnak.
 
A négy muzsikus olyan szerzők alkotásait mutatja be, akiknek kompozícióit sohasem ismerhette meg a világ, mert a második világháború kegyetlenül kettévágta pályájukat. A vihar előtti utolsó békés pillanatok elevenednek meg a Régi esték című műsorban.
    
Az ősbemutatóként elhangzó Zongoranégyes szerzője, Gyulai Elemér polgári katolikus családban született Kaposváron 1904-ben, Zeneakadémiai tanulmányai mellett jogi diplomát is szerzett. Később zeneszociológiával és zenepszichológiával kezdett foglalkozni. Zongoranégyesével elnyerte a Belga Quartet díját. Zsidó származású feleségét és barátait bújtatta, segítette őket, valószínűleg ezért vitték a frontra, ahol 1945-ben vesztette életét.
   
Az Elegiaque című kompozíció alkotója, Justus György magánúton kezdte zeneszerzői és hegedűtanulmányait. A népdalkutatás és a népdalkórusok kialakításának kérdései is foglalkoztatták. 1943 őszén munkaszolgálatra hívták be, 1944-ben Erdélyből hazaszökött, Budapesten bujkált. Novemberben a nyilasok a lakásán elfogták, ezután nyoma veszett.
   
Schönfeld-Sárosi Imréről egyik barátja, Korányi György így emlékezett: "Schönfeld-Sárosi Imrével a Mozart Egyesületben ismerkedtünk meg. Együtt kvartetteztünk. Nemcsak jól brácsázott, jó kamaramuzsikus volt, hanem kitűnő zeneszerző is." Pastoraléja és az Elegiaque is ősbemutató.
   
Weisz Ferenc (Franz Weisz) zeneszerző, zongoraművész a Nemzeti Zenedében Tomka Istvánnál és Aggházy Károlynál tanult. 1920-21-ben Amszterdamba költözött. 1938. április 8-án Olga Moskowskyval mutatták be a holland közönségnek Darius Milhaud Scaramouche című négykezes-zongoraművét. Weisz Ferencet Amszterdamból hurcolták el. Nocturne-je magyarországi bemutató.
  
Az észt Arvo Pärt a kortárs egyházzene egyik legjelentősebb alakja. 1980-ban a szovjet rendszer elnyomása elől emigrált feleségével és két fiával. Sokáig Berlinben élt családjával. A politikai rendszer változása után tért vissza hazájába, ma Tallinnban él. Spiegel im Spiegel című műve hallható vasárnap este. A koncertet Brahms c-moll vonósnégyese zárja.