Német kórusé a nagydíj

Zene

Számos magyar és külföldi komponista alkotásai indultak világhódító útjukra a cívisvárosból. Idén sem maradtak el az újonnan, Debrecen város felkérésére komponált kórusművek ősbemutatói, ezúttal három fiatal magyar zeneszerzőtől.
A nyitó díszhangversenyen Megyeri Krisztina, Kákonyi Árpád, Gárdonyi Zoltán a cappella művei, valamint Gyöngyösi Levente: Missa Vanitas Vanitatum című művének ősbemutatója csendült fel. A művet tapsviharral fogadta a közönség.
 
A küzdelem nagyon szoros volt, a résztvevő kórusok valamennyien jól felkészültek, kiváló tudást és színvonalat képviseltek. Július 30-án az elődöntők tartották izgalomban a résztvevőket és a közönséget egyaránt. Július 31-én már a döntőbe jutott kórusokért izgulhattak a látogatók. 
 
A zsűri öt kategóriában pontozta a kórusokat. A gyerekkarok kategóriában a kínai Pekingi Filharmónia Kórusa bizonyult a legjobbnak, második helyen pedig a debreceni Lautitia Gyermekkar végzett. Az ifjúsági kórusok kategóriában a debreceni kórus győzelmét kitörő lelkesedés fogadta. Az Ady Endre Gimnázium Leánykara kiváló teljesítményt nyújtott a versenyen. Az egynemű karok kategóriában a svéd Svanholm Singers került a dobogó első fokára, a kamarakórusok kategóriában a zsűri mindössze  két harmadik helyet osztott ki, melyet a venezuelai Coral Antiphona és az ukrán Topilche Kamarakórus kapott. A vegyeskarok kategóriában a német Consono Kamarakórus bizonyult a legjobbnak.
 

consonokamarakorus.jpg
Consono Kamarakórus

Augusztus 1-jén a Nagydíjért folyt a küzdelem. Négy kórus indult a versenyen: a Pekingi Filharmónia Kórusa Kínából, a debreceni Ady Endre Gimnázium Leánykara, a svéd Svanholm Singers, valamint a német Consono Kamarakórus. A zsűri rövid szavazás  után a Németországból érkezett Consono Kamarakórusnak ítélte a Bartók Béla XXIV. Nemzetközi Kórusverseny Nagydíját. A nagydíjas kórus meghívást kap a spanyolországi Tolosa-ba a 2011. évi "Kórusmuzsika Európa Nagydíja" (European Grand Prix for Choral Singing) versenyre.