Nemzeti Filharmonikusok - 50 éve Martonvásáron

Zene

Kocsis Zoltán Martonvásáron

12-én este 7 órától Ariel Zuckermann, 19-én Kocsis Zoltán, 26-án Vásáry Tamás dirigálja a Nemzeti Filharmonikusokat. 12-én a IX. szimfónia előadásában az NFZ és a Nemzeti Énekkar mellett kitűnő énekes szólistákat hallhat a közönség: Fodor Beatrixot, Kovács Annamáriát, Gulyás Dénest és Sólyom-Nagy Sándort. 19-én Kocsis Zoltán meghívására egy ifjú zongorista, Báll Dávid mutatkozik be az Esz-dúr zongoraverseny szólistájaként. 26-án az Egmont-nyitány és a Sors-szimfónia után a C-dúr mise csendül fel, melyben ismét nagyszerű énekesekkel találkozhatunk: Tokody Ilonával, Németh Judittal és Szvétek Lászlóval, valamint Brickner Szabolccsal, aki ez év májusában megnyerte a világ egyik legtekintélyesebb komolyzenei seregszemléjét, a belgiumi Erzsébet királyné versenyt. A Nemzeti Filharmonikusok martonvásári koncertjeinek 50 éves jubileuma alkalmából július 12-én kiállítás nyílik a kastély előcsarnokában, az esti hangversenyek előtt, 17.45-től pedig a zenekar tagjai ingyenes kamarakoncertekre várják az érdeklődőket.