Nemzetközi hanginstallációs pályázat

Zene

Pályázni olyan hanginstalláció-tervek benyújtásával lehet, amelyek egyrészt reflektálnak a kristályéjszaka történelmi eseményére, másrészt figyelembe veszik az intézet Berlin történelmi központjában lévő új épületének sajátosságait. A pályázat nemzetiségre, korra való tekintet nélkül bárki számára nyitott.

Az installáció bemutatására november 9-én, a pogrom éjszakájának évfordulóján kerül sor, és az egy hónapig lesz látható és hallható. A kiállításhoz kapcsolódóan a Collegium Hungaricum Berlin tematikusan illeszkedő szimpózium megrendezését tervezi.

Az öttagú szakmai zsűri a benyújtott pályázatokból egyetlen koncepciót választ ki megvalósításra. Az alkotás kivitelezésére ötezer euró áll rendelkezésre, mely összegen felül a nyertes mű alkotóját ezer euró pályadíj illeti meg.

A zsűri tagjai: Jens Cording (siemens art program), Hans-Peter Kuhn (zeneszerző), dr. Sabine Sanio (zene- és médiateoretikus), Prof. dr. Martin Supper (Művészeti Egyetem Berlin, UNI.K. - UdK, Hangkutatási és Művészeti Stúdió), Szemző Tibor (zeneszerző).

A pályázatok beadási határideje 2008. június 20. A döntésre 2008. július 14-ig kerül sor. A nyertes pályázót postai úton értesítik és nevét az intézet honlapján is nyilvánosságra hozzák.