Nemzetközi hírű zenekarrá válnának a Pannon Filharmonikusok

Zene


EuropaKulturalisFovarosaPecs_programtervezet_HorvathZsolt_ PannonFilharmonikusZenekar_igazgato_D__FO20080505004.jpg
Horváth Zsolt

(MTI) - "Ahhoz, hogy a zenekar bekapcsolódhasson a nemzetközi vérkeringésbe, a Kodály Központnak köszönhetően már rendelkezik hangversenyteremmel, de szükség van a szakmai munka színvonalának további emelésére, a hangszerpark megújítására, valamint a zenekari tagok jobb anyagi megbecsülésére" - hangsúlyozta az igazgató, akit az önkormányzat közgyűlése a közelmúltban újabb öt évre bízott meg a vezetői teendők ellátásával.
    

Horváth Zsolt olyan műhelymunkát tart szükségesnek, melynek eredményeként a Pannon Filharmonikusok a következő fél évtizedben egyedi hangzáskultúrájú, könnyed hangvételű, virtuóz zenekarrá válik. Kiemelten fontosnak tartja, hogy e minőségfejlesztő tevékenységnek köszönhetően az együttes képes legyen nagyobb koncentrációval és gyorsabban tanulni, felkészülni produkcióira. "Elvárás, hogy egyszerre legalább három-négy programot kézben tudjunk tartani, mert feszített tempóban dolgozunk. A Kodály Központ rezidens zenekaraként negyvenkét kötelező produkciónk van, rendszeresen fellépünk a Művészetek Palotájában, valamint külföldi meghívásoknak is eleget teszünk" - mutatott rá.
    
Az igazgató elmondta: mivel Peskó Zoltán zeneigazgató és vezető karmester szerződése júniusban lejár, a minőségfejlesztő munkának szeptembertől Bogányi Tiborral látnak hozzá. A új vezető karmesterrel egy plusz három éves szerződést kötöttek. "Bogányi Tibor harminchat éves, Finnországban nőtt fel és fiatal kora ellenére tapasztalt karmesternek számít. Korábban a Turku Philharmonic Orchestra élén állt, jelenleg Lappeenranta város zenekarának művészeti vezetőjeként dolgozik. Hosszú időt tölthet el a Pannon Filharmonikusokkal és látjuk benne a céljaink eléréséhez szükséges ambíciót és dinamizmust is" - emelte ki Horváth Zsolt.
    
Az igazgató szólt arról is, hogy bár a Pannon Filharmonikusok az elmúlt nyolc évben Pécs meghatározó márkájává, védjegyévé vált, nemzetközi színvonalú épületben kapott új otthont, hangszerparkja viszont közepesnek mondható, így a fejlesztés ezen a téren elengedhetetlen lesz a következő években. "Összesen ötven, egyenként tíz-húszmillió forint értékű vonós hangszerre lenne szükségünk, melynek beszerzéséhez befektetőket keresünk" - mondta Horváth Zsolt. Úgy vélte: esetükben is működhet az a nyugat-európai gyakorlat, hogy üzletemberek azért vásárolnak drága hangszereket, mert műtárgyként tekintenek azokra, de egyúttal hajlandóak rá, hogy kölcsön adják arra érdemes zenészeknek.
    
A Pannon Filharmonikusok igazgatója reményét fejezte ki, hogy az együttes szakmai színvonalának növekedésével idővel javulni fog az együttes tagjainak, dolgozóinak anyagi megbecsülése is. Utalt arra, hogy a Pannon Filharmonikusok zenekar negyedannyi központi támogatásból gazdálkodik, mint a Nemzeti Filharmonikus Zenekar vagy a Budapesti Fesztiválzenekar, a művészeik fizetése pedig a közalkalmazotti bértábla alsó szintjén van.