Nemzetközi jazz-sztárok a Zeneakadémián

Zene

Dusko Goykovich

Dusko Goykovich nemcsak trombitaművészként, hanem mint komponista és hangszerelő is ismert. Pályafutása alatt játszott majdnem az összes jazz-nagysággal, olyan előadók voltak a partnerei mint Louis Armstrong, Roy Eldrige, Miles Davis, Dizzy Gillespie, Chet Baker, Freddie Hubbard, Art Farmer, Clark Terry, Woody Show és Maynard Ferguson. Számos formációt vezet, élete során több mint 70 lemezt adott ki.

Joe Gallardo majdhogy 15 éve az NDR Bigband (Észak-német Rádió Zenekara) első számú harsonása. Előtte tagja volt például a Stan Kenton, Mel Lewis és Kai Winding zenekarainak. Chet Baker zenekarában egy rövid időre elfoglalta a zongorista székét is. A Mongo Santamaria Amenecer című albumára komponált címadó dala 1974-ben Grammy-díjat kapott a Legjobb latin jazz-felvétel kategóriában.

Tony Lakatos

Tony Lakatos az egyik legtöbbet foglalkoztatott szaxofonos Európában. 1982 óta Németországban él, 1993 óta a Frankfurti Rádió Big Bandjének szólistája. A világ szinte minden jelentős jazz fesztiválján fellépett már, televíziós és rádiós felvételei szinte megszámlálhatatlanok. Húsz saját lemezt készített, és több mint 220 lemezfelvételen működött közre, sok pop-rock lemezen is dolgozott szólistaként. Ő az első magyar zenész, aki bejutott a Gavin Report, az amerikai jazz-rádiók Top 10 listájába.

Joerg Reiter az európai jazz számos kiemelkedő zenészével dolgozott együtt különböző formációkban, színpadon és stúdióban egyaránt. 1985-ben megkapta Baden-Württemberg tartomány Jazzdíját. 1992 óta rendszeresen játszik a holland Ack van Rooyen szárnykürtössel. Chaka Khan amerikai énekesnővel zongorista- és musical igazgatóként turnézott Németországban. Reiter 1993 óta a Mannheim-Heidelbergi Állami Zenefőiskola Jazz és Könnyűzene karának professzora zongora- és zenekarvezetői szakon, 2002 óta a ludwigsburgi Filmakadémián is tanít összhangzattant és hangszerelést.

Szandai Mátyás tíz évesen kezdett zenélni a Rózsavölgyi Márk zeneiskolában. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem nagybőgő szakán Járdányi Gergely növendéke volt. 16 éves kora óta játszik különböző jazzformációkkal. 1996-tól a Dresch Quartet tagjaként több hazai és külföldi fesztivál szereplője. A magyar jazzélet meghatározó zenészei mellett olyan neves külföldi zenészekkel volt alkalma játszani, mint Archie Shepp, David Murray, Herbie Mann, Chico Freeman, Rosario Guilani, Charlie Mariano, Hamid Drake. Jelenleg a Bacsó Kristóf 4 mellett, a Dresch Quartet, a Czirják Quartet, a Szabó Dániel Trió és a Tűzkő Csaba Septett tagja.

Balázs Elemér

Balázs Elemér dobosként és zeneszerzőként másfél évtizede meghatározó alakja a magyar jazzéletnek. A No-Spa együttesben kezdte pályáját, emellett rendszeresen játszott Szakcsi Lakatos Bélával, Babos Gyulával, később Pege Aladárral. Állandó tagja Vukán György együttesének a Creative Art Ensemble jazztriónak. Részt vett számos nemzetközi jazzfesztiválon, egyebek közt Perugiában, Marciacban, Nürnbergben, Zürichben, Münchenben, Koppenhágában, Tallinban. Olyan zenészekkel játszott mint Tony Scott, Anette Lowman, Snétberger Ferenc, Wayne Brassel, James Williams, Tony Lakatos, Stephen Gud, Stepko Gutt, Zbigniew Namyslowski, Jukka Perko, Paolo Fresu, Stephane Belmondo, Steve Houben, Lee Konitz, Art Farmer, Pat Metheny, Al Jarreau. 2002 óta vezeti a Balázs Elemér Groupot, amely az Around the World című albummal debütált.

(2007. április 2. 19:30, Zeneakadémia nagyterem - Az International All Star Sextett koncertje; tagjai: Dusko Goykovich (trombita), Joe Gallardo (harsona), Tony Lakatos (szaxofon), Joerg Reiter (zongora), Szandai Mátyás (nagybőgő) és Balázs Elemér (dob)