Nemzetközi körúton a kecskeméti Aurin Leánykar

Zene

Az Aurin Leánykar

Először Párizsban, a Szent Erzsébet templomban lépnek fel, majd Angliában folytatódik a turné: London, Berkshire, Oxford, Somerset, Liverpool és Chipping Campden a főbb állomások. A fellépések mellett a Kodály-módszert bemutató workshopokra, iskolai órákra, bemutatókra is sor kerül. A hét koncert egyben az addigra elkészülő Miraculum III. és Aurin III. című új CD lemezeik bemutatója is. A koncertkörút a szülők áldozatvállalása, az angol vendéglátók nagylelkűsége mellett Kecskemét Önkormányzata és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósulhat meg.