Régen elmúlt már az az időszak, amikor az álmából felébresztett jazzrajongónak Norvégiáról csak Jan Garbarek juthatott eszébe. A műfaj konzervatívabb hívei között természetesen azonnal félreverik néhányan a vészharangot, amikor azt hallják, hogy a swinges lüktetés helyét drum'n'bass és trip-hop alapok veszik át, hogy az akusztikus hangzás helyett/mellett az elektronika kezd teret hódítani. A konzervatívok érvrendszerét persze rendesen aláássa, hogy az egykor széles körben népszerű és táncorientált jazz eredendő szellemiségéhez mintha mégiscsak ezek az új kezdeményezések lennének igazán hűek: a nu-jazz vagy future jazz kategóriájába sorolt északi kollégák lemezei százezres nagyságrendben kelnek el, zenéjüket pedig egyszerűen képtelenség egy helyben ülve hallgatni.
Az őszi fesztivál monstre koncertje felvonultatja a norvég jazz krémjét, betekintést nyújtva napjaink jazzéletének talán legfortyogóbb boszorkánykonyhájába - és nyilván nem véletlen, hogy valamennyi művész ugyanahhoz az ,,istállóhoz", a Bugge Westeltoft által alapított Jazzland Recordshoz tartozik. Az est folyamán fellép a negyedik albumánál tartó Beady Belle, a varázslatos hangú énekesnő, Beate S. Lech irányításával. Belvedere című legfrissebb lemezük, amely a soulos hangzásával a zenetörténet ,,legfeketébb" északi lemezének tekinthető, idén tavasszal jelent meg.
A futurisztikus elektrojazzt képviselő duó, a Humcrush a jellemezhetetlen hangú északi istennőt, Sidsel Endresent fogja kísérni: Endresen többször is járt már Magyarországon, de vokális képességeivel érdemes újra és újra szembesülni. Hangszálaival a legkülönfélébb hangzásokat képes előidézni, amikor pedig hagyományos módon énekel, egyszerre ránk szakad mindaz, amit az északiak tudnak a hosszú télről és az egyedüllétről.
Az est legnagyobb durranása minden bizonnyal az ifjú kora ellenére is legendának számító zongorista, az ,,istálló" gazdája, Bugge Wesseltoft fellépése lesz, aki szólóprodukciója mellett a Mungolian Jet Set elnevezésű DJ-kollektívával is bemutat néhány kötelező gyakorlatot. A jazz-zongorázás klasszikus virtuózaként induló Wesseltoft - aki manapság is előfordul hagyományosabb formációkban, például Joe Scofield vagy Joshua Redman oldalán - az 1990-es évek közepén kötött azóta sem felmondott házasságot az elektronikus tánczenével. 1995-ben alapította meg saját kiadóját, és megjelentette a szerénytelen című, de valóban korszakalkotó, Grammy-díjat érő lemezét, a New Conception of Jazzt, a következő felvételét pedig a BBC jazzkritikusa már mint a ,,jazz új világrendjének" képviselőjét méltatta.
Bugge Wesseltoft persze már az új világrenden is túl van, hiszen legújabb projektjében (Ragatronics) a távol-keleti zenekultúrák és a nyugati elektronikus tánczene egyesítésén dolgozik. Wesseltoft nyitottsága soha nem a különféle tradíciók lerombolását célozza: a kéznél lévő, egymást látszólag kizáró hagyományok egybeépítésével vált az ezredforduló egyik legjelentősebb, és - jó eséllyel kijelenthető - legnagyobb hatású jazzmuzsikusává.
2008. október 10. 20.30 Millenáris Teátrum
20.30 Beady Belle (N)
Tagjai: Beate S. Lech (ének), Marius Reksj? (basszusgitár), Erik Holm (dobok)
21.30 Humcrush feat. Sidsel Endresen (N)
Tagjai: Sidsel Endresen (ének), St?le Storl?kken (billentyűs hangszerek), Thomas Str?nen (dobok, elektronika)
22.30 Bugge Wesseltoft Solo (zongora)
23.30 Mungolian Jet Set feat. Bugge Wesseltoft (N)