Nyári templomi koncertsorozatot rendeznek Székesfehérváron

Zene


viraghandrasgabor_x.jpg
Virágh András

(MTI) Brájer Éva, a város alpolgármestere a rendezvénysorozatról szerdán tartott sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy a Harmonia Albensis templomi koncertsorozat 2006 óta hagyománnyá vált a városban, mint "egyedi, magas minőséget képviselő program". 
    

Virágh András orgonaművész elmondta, visszajáró vendég Székesfehérváron. Örömét fejezte ki, hogy a szervezők a "celebek világában is ragaszkodnak az örök értékekhez, mint a zene vagy az ének".
    
Az ötállomásos koncertsorozat minden előadása este fél nyolckor kezdődik. Az első program június 28-án lesz a Szent István Bazilikában, ahol a Magyar Rádió Gyermekkórusa Thész Gabriella karnagy vezetésével és Virágh András orgonista közreműködésével Bach-, Liszt- és Kodály-műveket ad elő. 
    
Júliusban a Szent Imre templomban Kodály Zoltán, Sík Sándor és Gárdonyi Zsolt művei csendülnek fel a Primavera Vegyeskar és Gárdonyi Zsolt orgonaművész jóvoltából.
    
A Ciszterci templomban Jónás Krisztina és a Budapest Saxophone Quartet Bach-, Händel- és Vivaldi-műveket, míg az UniCum Laude énekegyüttes Billy Joel-, Geroge David Weiss-, John Brunning-, Rabert Ray- és Doris Akers-számokat ad elő. A Ciszterci templom egy másik koncertjén az Alba Regia Vegyeskar és az Alba Regia Szimfonikus Zenekar közös koncertjét élvezhetik az érdeklődők. A műsoron Mozart C-dúr, Koronázási miséje szerepel.
    
A sorozat záró állomását július 26-án rendezik a Szent István Bazilikában. Fellép Miklósa Erika és az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Drahos Béla vezetésével.