Nyári trió koncert a Galériában

Zene

 

Beethoven, Gliere és Dohnányi műveket hallgathatnak az érdeklődők.

Berényi Zsuzsa hegedűművész a Liszt Ferenc Zenemüvészeti Egyetemen kitüntetéssel végzett Dénes László növendékeként. Aktiv résztvevője volt Kurtág György, Schiff András és Zsigmondy Dénes mesterkurzusainak. 2003-ban, majd 2005-től Londonban az I Maestri es a Harmony Symphonia szimfonikus zenekar szólistája és koncertmestere. 2007-2009-ig a London Musical Art kamarazenekar állandó tagja. 2009 őszétől a Marmara Piano trio hegedűse, akikkel Isztambulban, Bonnban, Cambridge-ben, Londonban koncertezik. Állandó workshopokat tart Banda Pállal a Middlesex Universityn. 2010-töl az észak-londoni Colourstrings zeneiskola és konzervatórium hegedű és brácsa tanárja.

2011-ben megalakul a BanBer Duo ( www.banberduo.com ) Banda Pál csellistával, akivel számos duó koncertet adnak Londonban, külföldön a Paxos fesztiválon, Limerickben, Budapesten, Franciaországban, itt minden évben vonós zenei kurzust is tartanak.

 
Banda Pál Budapesten született, iskoláit a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában, majd a Zeneakadémián folytatta apja, Banda Ede növendékeként. További mesterei Kurtág György, Rados Ferenc, valamint Végh Sándor voltak. A diplomát követően Londonba költözött és a Chamber Orchestra of Europe tagja lett. Szabadúszása lehetővé tette, hogy különféle tevékenységekben vegyen részt. Tagja volt több vonósnégyesnek is, többek közt az Allegri-nek is (1998-2008), emellett a Purcell School tanára is az elmúlt 20 évben. Szóló- és kamarazenei fellépései során  megfordult Kanada, az USA, Szingapur, Franciaország, Norvégia, Dánia, Hollandia, Németország, Ausztria, Görögország, Törökország, valamint Anglia és Magyarország hangversenytermeiben is. 

A trió harmadik, csak ebben a formációban játszó tagja Konrád György brácsaművész.