Nyílt hétvége a nyíregyházi Cantemus Kórus műhelyében

Zene

(MTI) - A Kodály Zoltán Általános Iskolában megtartott rendezvény célközönségét azok a hazai és külföldi szakemberek alkotják, akik már ismerik a kodályi alapelveket, s tájékozódnának, valamint tapasztalatokat gyűjtenének a témában - mondta Szilágyi Szilárd, a kórus sajtóreferense. Közlése szerint több mint hatvan résztvevő jelezte érkezését a négynapos szakmai rendezvényre, amelyre többek között Franciaországból, Törökországból, Németországból és Svédországból várnak vendégeket. 
    

A rendezvény nagyrészt szakmabeliek számára meghirdetett programokból áll, de lesznek olyan pillanatok, amelyek a közönség számára is élvezetesek lesznek - tette hozzá a sajtóreferens. A szakemberek délelőttönként iskolai óralátogatásokon vesznek részt, délután pedig kóruspróbákat tekintenek meg. Megszervezik számukra az úgynevezett "kérdések óráját", ahol tájékozódhatnak a Kodály-módszer gyakorlati alkalmazásáról, de megrendezik a kottabörzét is, ahol a kiszemelt darabok kottáit vásárolhatják meg.
    
Szilágyi Szilárd a tervezett program kapcsán elmondta: szerda este hét órától Gyermeki hangok címmel a Cantemus legkisebbjei adnak koncertet, azaz a Nyitnikék Gyermekkar, a Napsugár Gyermekkar, a Cantemus Fiúkórus és a gyermekkar énekét hallhatják majd a látogatók az iskola hangversenytermében. Április 15-én Csodacsinálók címmel rendeznek egy különlegesnek ígérkező koncertet, melyen a világhírű Muzsikás Együttessel közösen lépnek színpadra a Cantemus kórusai. A programsorozat koncertrésze április 16-án zárul Tokajban, ahol a Kulturális és Művészeti Centrumban hallgathatják meg az érdeklődők a Cantemus Vegyeskar koncertjét.
    
A nyíregyházi Cantemus egyébként igen sűrű idény előtt áll: a helyi rendezvények után a Szabó Dénes Kossuth-díjas karnagy vezette gyermekkórus Moszkvában, míg a hattagú Banchieri Énekegyüttes Németországban lép fel. A Pro Musica Leánykar közben Olaszországban koncertezik, a vegyeskar pedig Franciaországban mutatja meg tudását, majd Hongkongban és Kínában ad egy háromhetes koncertturnét.