Nyílt nappal indul az új korszak a bécsi operaházban

Zene

(MTI/APA) - Az első, szeptember 5-i előadás előtti napra invitálja a kulisszák mögé a publikumot ház új igazgatója, Dominique Meyer. A vállalkozó szelleműek azonban nem kószálhatnak szabadon, gondosan kidolgozott program szerint látogathatják végig a zenei archívumot és a jelmeztárat, ahol megnézhetik a muzeális értékű jelmezeket, de beülhetnek egy balett- és egy zenekari próbára, valamint megismerkedhetnek a színpadgépezet technikai lehetőségeivel is. A belépés ingyenes, de előzetes jelentkezés szükséges, s a különböző időpontban induló csoportok máris csaknem megteltek.
   

Az első, szeptember 5-i előadáson a június 16-án bemutatott Wagner-operát, a Tannhäusert Welser-Möst vezényli, a sztárszereposztásban Tannhäusert Johan Botha énekli, Wolfram von Eschenbach pedig Matthias Goerne lesz. A két női főszerepet, Erzsébetet és Vénuszt Anja Kampe, illetve Michaela Schuster alakítja.
    
Másnap a Bohéméletet adják, és Rodolfo alakjában Rolando Villazón tér vissza a Staatsoper színpadára. Az évad első premierjét is Welser-Möst dirigálja: Paul Hindemith Párizsban, a XVII. században játszódó Cardillacját október 23-án mutatják be.
    
A távolabbi jövőről szólva Dominique Meyer bejelentette: 2014-ben a bayreuthi zenei tanácsadó, Christian Thielemann vezényli a Lohengrin-premiert Bécsben, a zürichi operával koprodukcióban készülő előadást Andreas Homoki rendezi. Günter Krämer újrarendezi a Trisztán és Izoldát, Verdi Macbethje az egyre nagyobb nemzetközi sikereket elérő bolgár rendező, Vera Nyemirova elképzelése alapján kerül műsorra.
    
Meyer két jelentős vendégjáték tető alá hozásán is dolgozik, előbb New Yorkot, majd Oroszországot célozza meg.