Nyolcvanéves a Győri Bazilika Palestrina kórusa

Zene

(MTI) Az eseményen előadják egyebek között Szokolay Sándor Miatyánk című kórusművét, amelyet a zeneszerző a kórusnak komponált. Egyúttal megemlékeznek a kórust alapító Halmos Lászlóról is: a zeneszerző két kompozícióját szólaltatják meg az ünnepségen. A kórus elsődleges feladata a kezdetek óta változatlan: az énekes szentmisék zenei szolgálatát látja el ?mondta Katona Tibor karnagy.
    

Az együttes küldetése, hogy közreműködésével emelje a bazilika ünnepi liturgiájának fényét ? fogalmazott a karvezető. Emellett bekapcsolódnak Győr zenei életébe is, a 30 tagú vegyeskar több más helyi énekkarral közösen alkotja a Győri Fesztiválkórust, amely legutóbbi fellépésén Liszt Koronázási miséjét adta elő idén nyáron.
    
A Palestrina kórus énekelt II. János Pál pápa 1996-os győri látogatásán, két éve pedig Rómában, amikor XVI. Benedek pápa audiencián fogadta és magyarul üdvözölte az együttest ? sorolta Katona Tibor. Az elismerések közül kiemelte a XVI. Benedektől kapott pápai áldást és a franciaországi Amiens-ben, a Székesegyházi Kórusok Nemzetközi Versenyén elnyert harmadik helyezést.
    
Az együttesnek a Győri Filharmonikus Zenekarral közösen három CD-felvétele jelent meg. A sorozat darabjait A győri székesegyház zenei kincsei címmel adták közre. A lemezeken győri kötődésű zeneszerzők műveit szólaltatják meg, továbbá azokat a kompozíciókat, amelyeknek eredeti kéziratait az egyházmegyei kottatár őrzi.