A nyugati opera új nyelve: a kínai

Zene

(MTI) Az egyhónapos kurzus a héten fejeződik be: a húsz vendégénekes egy pekingi előadás keretében mutatja be frissen megszerzett tudását. A kezdeményezést részben a kínai kormány, részben tengerentúli csoportok karolták fel. A szervezők azt remélik: a lehetőség további nyugati operaénekeseket ösztönöz arra, hogy mandarin nyelven énekeljenek. A program egyúttal a modern kínai operának is világszerte jó reklám, és jótékony hatása lehet a kulturális kapcsolatokra.

 
Az utóbbi években számos nyugati stílusú operát komponáltak kínai szerzők. Az országban ötven operaház működik, és Pekingben gyakran adnak elő nyugati operákat. A közelmúltban pedig olyan tervek is napvilágot láttak, hogy világkörüli koncertturnét szerveznek a három tenor kínai változatának.