Klubokban, de akár fogalmazhatnánk úgy is, hogy ?másodvonalban? zenélő, tehetséges zenészekről van elsősorban szó, akik ? bár neves előadók lemezein és koncertjein működnek rendszeresen közre ? a szélesebb közönség számára egyelőre névtelenek. A szóban forgó művészek nem szerepelnek a tv-képernyőjén nap mint nap és nem készít velük interjúkat sem a ?szakmai média?, ugyanakkor koncertjeiket rendszeresen lelkes, de szerényebb számú hallgató tapsolja meg, ezen felül nem beszélhetünk nagy példányszámban lemezboltokba kerülő hanghordozókról sem. Szabó Tamás tulajdonképpen egy korképet interpretáló kiadványt hozott létre a fent említett zenészek segítségével. A CD önmagáért beszél, a muzsikusok önmagukért játszanak, akik egytől egyig próba nélkül, más és más felállásban vonultak stúdióba és vették fel a szerzeményeket ? egyszerre ? nem sávonként. Pontosan ugyanúgy, ahogy a színpadra állnak a különböző klubokban: hakni-szerűen, reménykedve abban, hogy egyszer majd többen is elismerik fáradozásaikat. Az elkészült album is szerény számban jelent meg: összesen 300 példányban. A hangzás és a felvétel szokatlan módja mellett az egyes darabok borítóját más és más képzőművészeti alkotás díszíti és teszi mind a háromszáz darabot teljesen egyedivé. A kiadvány nem a CD-boltok leértékelt áruk polcaira készült, hanem azok számára, akik fontosnak tartják a zene, a művészet napjainkban kisebb rétegek által preferált szegmentumainak fenntartását.
