Ókovács Szilveszter a Duna TV élén

Zene

A médiumok új vezetőit első körben nem sikerült megválasztani, azonban a második fordulóban már nem volt szükség kétharmados többségre a négy intézményt felügyelő kuratórium előtt. Szalai Annamária, a Médiahatóság elnöke mind a négy vezérigazgatói posztra két-két jelöltet javasolt a Nemzeti Média- és Hírközlési Kuratórium (NMHH) tagjainak.

A kuratórium csütörtökön délután megválasztotta Medveczky Balázst a Magyar Televízió, Jónás Istvánt a Magyar Rádió, Ókovács Szilvesztert a Duna Televízió, Belénessy Csabát pedig a Magyar Távirati Iroda vezérigazgatójává. Medveczky az MTV ügyvezető alelnöke volt eddig, Belénessy Csaba az MTI alelnöke, korábban pedig a Lánchídrádiónál főszerkesztő, Ókovács Szilveszter tegnap még a HírTv műsorvezetője volt, míg Jónás István a Lánchídrádió megbízott főszerkesztői székét hagyja ott a közmédiáért.

Ókovács Szilveszter operaénekes, zenekritikus-publicista, rádiós és televíziós műsorvezető, szerkesztő énekesként 1991-től itthon és Európa számos országában lép fel dalesteken, oratórium-hangversenyeken és operaelőadásokban többek között Kocsis Zoltán, Medveczky Ádám, Héja Domonkos, Ligeti András és Németh Pál keze alatt, egyebek mellett a Nemzeti Filharmonikusok, a Magyar Állami Operaház Zenekara, a Danubia Szimfonikus Zenekar, a MÁV és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, a Liszt-Wagner Zenekar és a Capella Savaria, illetve a Savaria Barokk Zenekar közreműködésével. 1996-tól a Budapesti Kamaraopera, 1997-től a Nemzeti Filharmónia szólistája. Számos rádiófelvétele és néhány tévészereplése után 2007 novemberében jelenik meg portrélemeze, a Képhiba. 2009 őszén forgatták a Poppea megkoronázása című operafilmet, amelynek kabinetszerepeiben látható.

A 2010/2011-es hangversenyszezonban - mások mellett - több Schumann-Mahler-esttel, Erkel-előadásokkal, Schubert-dalokkal, Brahms-duettekkel és Bach két szólókantátájával lép fel. 

1991 óta  - akkor még hallgatóként - foglalkozik tanítással, 2001 óta magánnövendékei vannak. Hivatali munkahelyei közül három emelhető ki: 1999-től fejlesztési tanácsadó az Oktatási Minisztériumban, 2000-től 2001-ig a miniszterelnöki kabinet parlamenti tanácsadója. 2001 és 2005 között operaházi tag: 2001-ben az Erkel Színház vezetője, 2002-től távozásáig a Magyar Állami Operaház kommunikációs igazgatója.

Zenei cikkei 1998-tól jelennek meg különböző lapok hasábjain (pl.: Belváros, Heti Válasz, UFI, Gramofon, Operaélet, EMI-HangJegyzet, Új Ember, Fidelio, Müpa Magazin, Reakció). Rádiós műsorvezetőként először 1991-ben mutatkozik be: klasszikus zenei adást visz a veszprémi Radio Jam hullámhosszán. Hosszú szünet után 2001-2004 között a Bartók Rádió következik (Kéz- és lábtörést!, élő operaközvetítések, zenei jegyzetek). Évekkel később, 2007 tavaszán Indigó címmel indul újrabeszélő belpolitikai órája az akkor startoló Lánchíd Rádióban. A  frissen megalakult Klasszik Rádió  első évfolyamában, 2009 őszétől Hangemberek című énekes-firtató, ritkasághallgató portréműsora volt hallható. Ugyanitt 2010 márciusától vezeti a Fidelio Klasszik egész szombat délelőttnyi magazinját. Első képernyős megjelenése a Magyar Televízió 1991/92-ben lebonyolított országos, körkapcsolásos Mozart-vetélkedősorozatához fűződik, később dolgozott a Satelit TV-nél, majd a Hír Televízió műsorvezetője, szerkesztője volt.