Október 15-én búcsúztatják Dános Lili zongoraművészt

Zene

Dános Lili 

(MTI) - Dános Lilit szeptember 4-én, 98 éves korában érte a halál. A zeneművész Marosvásárhelyen született 1912. október 8-án. Csodagyerekként tűnt fel, már 9 évesen koncertet adott. Tanulmányait a budapesti Zeneművészeti Főiskolán végezte Popper Irma, Varró Margit, Székely Arnold, Gát József, Weiner Leó és Kadosa Pál növendékeként.

   
A magyar tehetségek hangversenyén (1928) Fischer Annie-val és Faragó Györggyel együtt szerepelt. Az 1948-as budapesti nemzetközi Bartók-versenyen negyedik helyezést ért el. 1948 és 1950 között a Fővárosi Zeneiskola Szervezet zongoratanára volt, 1950-től 1953-ig pedig Békéstarhoson a Kodály-féle ének-zenei intézményben tanított.
   
Dános Lilit 1953-ban szerződtette a Magyar Állami Operaház, ahol legendás igazgatók alatt kilenc éven át a legnagyobb énekesekkel, majd balettművészekkel dolgozott korrepetitorként.
   
1963-tól több mint 25 éven át (még 80 éves korában is) a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Zenetanárképző Intézete Budapesti Tagozatának tanára volt. Koncertező zongoraművészként bejárta Európát, itthon rádiós hangfelvételek őrzik kiemelkedő hangszertudását.