Olasz dzsesszkoncert a kultúrintézetben

Zene

(MTI) - A koncerten Larry Franco ül a zongoránál és énekel is, Michele Carrabba tenorszaxofonon, Ilario De Marinis nagybőgőn játszik, Enzo Lanzo ül a dobnál és olyan ismert darabokat ad elő, mint a Besame mucho, a My one and only love - Le tue mani vagy a Mille lire al mese - Bye bye blackbird című zenék - közölte az intézet az MTI-vel. 

 
Larry Franco Bariban született 1961-ben. Hatévesen kezdett el zongorázni. 1994 és 1995 között Los Angelesben élt, ahol énekelni tanult, 1997-től pedig bejárta zenekaraival a világot. Eddig 17 CD-t készített, elnyerte 2008-ban az Italian Jazz Awards legjobb dzsesszénekes díját. Michele Carrabba 1961-ben született Párizsban. 13 évesen kezdett el szaxofonozni, később a foggiai konzervatóriumban klarinétozni is tanult. A diploma megszerzése után a világ minden részén adott klasszikus és dzsesszkoncerteket. A 2005-ös Nemzetközi Dubai Jazz Fesztiválon elhangzott szaxofonelőadásáért megkapta az El Diablo nevet. Ilario de Marinis Traniban született 1948-ban. Zenei pályafutását basszusgitárosként kezdte a The Praxis nevű zenekarban. Nagybőgőzni konzervatóriumban tanult, több nemzetközi dzsesszfesztiválon vett részt és ő a Pugljazz fesztivál művészeti igazgatója. 
 
Enzo Lanzo Fragagnanóban született 1957-ben. Tamborrino vezetésével dobot tanult a materai konzervatóriumban. Ravennában mestere volt J. Christensen és P. Favre, Franciaországban, Poitiers-ben többek között A. Nussbaum és G. Peacock. Állandó szereplője az európai dzsesszfesztiváloknak.  A koncertre a belépés díjtalan.