Olasz-magyar koncert az Olasz Kultúrintézetben

Zene

 

(MTI) Elia Macrí zongoraművész Triesztben született. Zenei tanulmányait szülővárosában végezte. Három évig a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója is volt, Wagner Ritánál a zongora-, Kemenes András vezetésével pedig a kamarazenei ismereteit mélyítette el. Az elmúlt tanévre megnyerte a bécsi konzervatórium gyakornoki ösztöndíját. Idén beiratkozott a trieszti konzervatórium karvezetői szakára.

 
Az olasz zongorista magyar partnere Gál Máté, aki Pécsett született. 20 évesen kezdett lírai tenoréneklést tanulni Varga Ildikó vezetésével. Jelenleg utolsó éves hallgató Enrico Rinaldi osztályában a trieszti G. Tartini Konzervatóriumban. 2009-ben debütált Pécs Városának Zenekarával Mendelssohn Lobgesang című oratóriumában. Tavaly nyáron Gluck Iphigenia a Tauriszok földjén című operájában mutatkozott be a németországi Rhensberg KammerOper Fesztiválján. Legutóbb szólistaként lépett a közönség elé Puccini Messa di Gloria és Berlioz Messe Solanelle című művében a budapesti Művészetek Palotájában.
 
A csütörtöki koncertre a belépés díjtalan.