Olvasható Gramofon gyűjtemény

Zene

A szakírói közösség Retkes Attilának, a Gramofon alapító-főszerkesztőjének a kezdeményezésére 2006-ban alakult azzal a szándékkal, hogy felelevenítse a magyarországi zenekritika szép hagyományait, amit többek között Csáth Géza, Tóth Aladár és Kroó György neve fémjelzett. A műhely eddig internetes formában közölt írásai most először érhetők el nyomtatásban is, és - a szerkesztők szándékai szerint hagyományt teremtve - minden év tavaszán hasonló módon teszik közzé az előző év online megjelent termését.