Winand Gábor ismét régi társát, Gadó Gábort kérte meg új albuma megírására. A gitárművész-zeneszerző pedig ezúttal egy egész operát írt barátjának, amelyben ő az egyetlen énekes. Az Opera Budapesten nyolc számból áll, és a két főszereplőn kívül meglehetősen sokan közreműködtek a felvételeknél: Airelle Besson (trombita), Matthieu Donarier (basszusklarinét, szaxofon), Sébastien Boisseau (nagybőgő), Joe Quitzke (dob), továbbá Schreck Ferenc, Nagy Viktor Dániel, Ács Ákos, Bacsó Kristóf, Bujtor Balázs és Fábry Boglárka.
Az Opera Budapest úgy kezdődik, mintha egy színházba vagy operaházba lépnénk be. Néhány dobpergés emlékeztet a függöny felvonását jelző három gongütésre, mintegy jelezve: más dimenzióba hatolunk be. Winand a görög tragédiák kórusvezetőjének szerepét kapta, aki előkészít, kihirdet, kommentál, sirat, felváltva szólítva meg a szereplőket és a nézőket. Éneke, amelyet az elején még aláhúz a gitár, a hangszerek kórusa által megosztva, mint egy-egy kósza hír bukkan fel.
A Jazzman című lap Débat (Vita) rovatában öten értékelték a lemezt, közülük idézzünk itt is fel párat! Nicolas Brémaud: "Winand Gábor expresszív semlegessége, a hangok kiadásának hanyagsága (a szaxofonisták azt mondanák erre, hogy subtone énekel) egyszerűen mennyei élvezet." Lionel Eskenazi: "Se nem opera, se nem kvintett, hanem bátor megvalósításokkal teli muzsika." Végezetül Pascal Rozat: "Gadó Gábor elmélyíti azt a hangszeres fordulatot, melyet előző albumával vett, és nagy költőiséggel kidolgozott lírai és drámai művet ajánl neki, mely néha Bertold Brecht és Kurt Weill univerzumát idézi. Ebben a színes partitúrában, melyben a kecsesség és a bohóctréfa, az átszellemültség és a groteszk váltogatják egymást, minden hangszernek megvan a maga szerepe. Ami Winandot illeti, újra megerősít abban, hogy nagy énekes mind hangterjedelmét, mind az árnyalatok iránti érzékét illetően." A CD-t a BMC adta ki.
