Opera világpremier a II. Zsidó Zenei Fesztiválon

Zene

(MTI) - Az idei fesztiválműsorban zenés monodráma, kabaré, filmdalok, kántorok hangversenye, haszid klezmer és liturgikus zene egyaránt megtalálható. Fellegi Balázs nyitókoncertjének címe - A zsidó liturgiától Nick Cave-ig - is jól mutatja az idei kínálat sokszínűségét.

   
A fesztiválon február 27-én világpremiert tartanak: Szól a guru már! címmel komikus operát mutatnak be. A Professzort, vagyis a gurut Hábetler András játssza, aki elmondta, hogy a holland zeneszerző, Henk Nieland eredetileg elméleti fizikus volt, hivatásszerűen ma számítógépekkel foglalkozik, ám kedvtelésből, saját örömére zeneszerzőként is rendszeresen alkot.
   
A szintén kettős foglalkozású (orvos-énekes) bariton szerint nagyon jó és igen sokrétegű zenét komponált a történethez Henk Nieland. A darab színes epizódokból áll, olyan, mint egy kaleidoszkóp, vagy a Boccaccio-novellák; a szereplők boldogságkereső túrára indulnak.
   
Mindegyik epizód emberi kapcsolattal foglalkozik, a házassággal, a szingli léttel és a "túlemancipált" nővel, a kötődést elviselni képtelen karakterrel. Mint Hábetler András elmondta, bebizonyosodik: már az Édenben Ádám és Éva között sem volt minden rendben.
   
A különféle epizódokat más-más stílusú zene kíséri; Hábetler András szerint minden jelenetnek úgy kell létrejönnie, mintha improvizáció lenne, mintha ott születne. A Professzor, vagyis a guru - aki maga is jelenetről jelenetre átváltozik - irányítja a Lány (Bucsi Annamária) és a Fiú (Merán Bálint) kalandjait, a produkciót Fischer Gábor rendezi.
   
Vasárnap a Yentl című, Isaac Bashevis Singer írása alapján készül zenés játékot Klein Judit játssza Czeizel Gábor rendezésében. Irodalmi anyag, Bertolt Brecht A zsidó feleség című novellája az alapja a Pár hét az egész című zenés monodrámának, amelyben Buza Tímea kelti életre a feleséget február 25-én, Groó Diána elképzelései szerint.