Operamagazin - évadonként négyszer

Zene

A Gramofon - Klasszikus és Jazz zenei lappal együttműködésben készülő újság szerkesztői tartalmi szempontból kettős célt tűztek maguk elé: egyrészt az Operaház tevékenységének minél sokszínűbb bemutatását, másrészt figyelemmel kísérni kívánják a magyar operajátszás egyéb műhelyei és a külföldi operaélet legfontosabb eseményeit is. A bemutatkozó szám központjában természetesen a most szombaton közönség elé került Elektra áll: interjút olvashatunk a rendező Kovalik Balázzsal éppúgy, mint az előadás két sztárjával, Nadine Secunde-val és Agnes Baltsával.

Az új zenei periodika a mostani, bemutatkozó számot követően négyszer egy évben - februárban, áprilisban, szeptemberben és novemberben - jelenik majd meg, főszerkesztője Retkes Attila, felelős szerkesztője Bánó András, művészeti vezetője pedig Práczky István. A négyezer példányban megjelenő, 52 oldalas, színes kiadvány egyelőre az Operaházban és a fontosabb zeneműboltokban kapható, 480 forintos áron.