Operaverseny helyett Erkel-napok a Károlyi-palotában

Zene

Technikai okokból nem rendezik meg a versenyt, ám a fiatal jelentkezők közül többen mégis pódiumra léphetnek: az Erkel-napok keretében szeptember 11-én a Himnusz komponistájának híres operáiból énekelhetnek a pályájuk elején járó énekesek az Erkel junior című családi programban. A Petőfi Irodalmi Múzeum Erkel-korabeli nyomdagépén ezen a szombat délelőttön ki is nyomtatják az áriák szövegét, s ezeket kézbe veheti a közönség.
   
A sorozat első koncertjén, szeptember 10-én, pénteken az Erkel és kortársai című esten kórusok, zongoradarabok és zongora-hegedű duó hangzik el. Énekel a Honvéd Férfikar Strausz Kálmán vezényletével, hegedűn Szecsődi Ferenc, zongorán Kassai István közreműködik. Erkel művei mellett Liszt és Mosonyi Mihály darabjai is megszólalnak.
   

boganyigergely_135982_1.jpg
Bogányi Gergely

A szombat este az irodalomé, bár Erkel-dalok is elhangzanak: a Pesti Magyar Színház tagjai Petőfi Sándor, Kölcsey Ferenc, Katona József és Vörösmarty Mihály verseit és leveleit olvassák fel.

   
Szeptember 12-én, vasárnap reggeltől amatőr sakkozók jutnak asztalhoz, hiszen Erkel híresen jó sakkozó volt. Utána Portisch Lajos 20 táblán ad szimultán partit vagy mattot a vállalkozó kedvűeknek. Végül a nemzetközi nagymester Bogányi Gergely zongorakíséretével énekel is, hiszen nagy zenerajongó.
   
A rendezvénysorozat zárónapján, szeptember 13-án este Erkel hősnői címmel ad koncertet Medveczky Ádám vezényletével a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara és a Nemzeti Énekkar. A szólisták: Rálik Szilvia, Kolonits Klára, Wiedemann Bernadett, Molnár András, Sólyom-Nagy Sándor és Kálmán László.