Orgonabemutató - ezúttal a Belvárosi Főplébániatemplomban

Zene

A nagysikerű áprilisi felütésre, amelyről a Fidelio fórumának Orgonabemutatók topicjában is olvashatnak, a Domonkosok templomában került sor Varnus Xavér közreműködésével. Azóta számos művész kalauzolta a lelkes orgonarajongókat: Deák László, Kecskés Mónika, Koloss István, Fehér László, Váradi István, Pálúr János, Baróti István, Fassang László, Mészáros Károly és Horváth Márton Levente.

2008-ban az első orgonabemutató során az Aquincum orgonaüzem legnagyobb orgonáját Enyedi Pál orgonaművész és Pour László, a hangszer egyik tervezője mutatta be az érdeklődőknek. A második állomás a Mátyás-templom volt, ahol Hock Bertalan tartott bemutatót. A harmadik alkalommal a Pannonhalmi Bencés Apátság orgonáját tekinthették meg az orgonabarátok Áment Ferenc Lukács atya segítségével. A negyedik találkozás alkalmával a budapesti Kassai téri templom három manuálos orgonáját mutatta be Gesztesi Tóth László orgonaművész és a hangszer tervezője, Kárpáti József valamint Baróti István orgonaművész. Májusban Pour László, a hangszer tervezője és Dr. Dobi Bálint mutatta be a Farkasréti Mindszentek templomának olasz stílusú, egymanuálos orgonáját, júliusban pedig a Belvárosi Főplébániatemplom következik, ahol Virágh András orgonaművész és Váradi István orgonaépítőmester tart bemutatót. Az orgonaépítő ismerteti az orgona építésének történetét, az orgonaművész rövid koncert és ismertető keretében mutatja az orgona által nyújtott művészi, technikai lehetőségeket, végül az érdeklődők kipróbálhatják a hangszert.

A programok ingyenesen megtekinthetők, de jelentkezés szükséges: orgonabemutato@fidelio.hu. További részletek az az Orgonabemutató fórum topicban.

(2008. július 16. 19:00 Belvárosi Főplébániatemplom (Budapest) - Virágh András (orgona) és Váradi István orgonabemutatója)