Az orgonák csatája

Zene


rhodascott_promo.jpg
Rhoda Scott

Két élő legenda, két generáció. Varnus Xaver hét esztendős volt, amikor a fiatal, de már akkor világhírű Rhoda Scott megbabonázta elbűvölő orgonajátékával Magyarországot. A kisfiú ámulva nézte a tévében a korszak kultikus figuráját, és együtt nevetett az országgal, amikor Hofi Géza parodizálta a gyönyörű néger nőt. Az egykori kisfiúból is orgonista lett. Nem is akármilyen. Háromezer koncertjével végigturnézta a világot, játszott a párizsi Notre-Dame-tól kezdve a Canterbury-i székesegyházon át a világ legnagyobb orgonájáig, a híres-hírhedt philadelphiai Wanamakerig. 47. születésnapja előestéjén rendkívüli ajándékkal lepi meg önmagát és roppant rajongótáborát. Barátságos orgonapárbajra hívja ki gyermekkori idolját és mai napig tartó csodálatának tárgyát, Rhoda Scottot. 

A két művész személyes ismeretsége régebben kezdődött, hiszen az egykori Friderikusz Show ötödik évének ünnepi adásában már találkozott a két orgonazseni, hogy Mozart Török-indulóját adják elő - természetesen négykézláb, hiszen mindkét orgonista egyidőben játszott mindkét kezével és lábával ugyanazon a hangszeren. A mostani hangverseny azonban egy szerencsés szerencsétlenségnek köszönhető. Varnus Xaver minden esztendőben hónapokat szokott Thaiföldön tölteni, ahol naponta lemegy a tengerpartra úszónadrágban és baseball-sapkában, hóna alatt egy olcsó, elemmel működő szintetizátorral, hogy következő koncertszezonjának legnehezebb ujjrendjeit és futamait napfürdővel egybekötve tanulhassa meg. Így volt ez két esztendeje is, télen. Egyik délutáni gyakorlását követően beszállt a szálloda liftjébe, és csak a lift váratlan, üzemzavarból adódó leállásakor vette észre, hogy útitársa, szintén baseball sapkában, az örökifjú Rhoda Scott. Remekül elbeszélgettek a tizenötödik emelet és az ég között lebegve, és mivel a liftből csak négy óra elteltével tudták kiszabadítani őket, előkerült a szintetizátor is, és így vált hasznukra az, ami odáig bosszúságuk forrása volt. Pompás közös muzsikálásuk végén elhatározták, egyszer ugyanezt a csatát végigharcolják majd Budapesten, igaz, lift nélkül, ám a nagyérdemű előtt.

A zenetörténeti eseményhez méltó helyszín illik. A budapesti Dohány utcai zsinagóga valóban leg. Mert egyike a legszebb, a leghatalmasabb és legegzotikusabb templomainknak. Amolyan világcsodája. Itt lesz hát az Orgonák csatája, 2011. április 28-án, este hat órakor, amikoris a két művész ujjai és lábai bírják majd szóra a királyt. A hangszerek fejedelmét. Az orgonát.