Orgonista győzelem

Zene

Virágh András Gábor

A pályázat kiírói a nyertes darabok bemutatásán túl a kompozíciók kinyomtatását is magukra vállalták. A zsűri - amelynek elnöke prof. dr. Gárdonyi Zsolt, würzburgi zeneszerző, orgonaművész volt - 73 beérkezett pályamű közül a Hét korálmeditáció című szóló orgonaművemet ítélte a legjobbnak. Második díjat nem nem adtak ki, csak harmadikat. A nyertes művek a Nagyváradi Orgonafesztivál egyik 2008-as hangversenyén fognak elhangozni.

Virágh András Gábor első tanárai Virágh Endre, Virágh András (orgona) és Koloss István (zeneszerzés) voltak. 1998-tól a Budapesti Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébániatemplom orgonistája és korrepetitora. 1999-ben felvételt nyert a Budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnáziumba, ahol orgonatanára Elekes Zsuzsa, zeneszerzés tanára Fekete Győr István volt.

A 2003-2004-es tanévben a bécsi Zeneakadémia orgona szakos hallgatója volt Peter Planyavskynál, a bécsi Stephansdom akkori orgonistájánál. 2004-től a Debreceni Egyetem Konzervatóriumának orgona szakos hallgatója dr. Karasszon Dezsőnél, Kovács Szilárdnál és dr. Jakab Hedvignél, valamint 2005-től a Berkesi Sándor által vezetett Kollégiumi Kántus korrepetitora és orgonistája. 2005-ben a Budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti egyetem zeneszerzés szakára is felvételt nyert Fekete Gyula osztályába.

Mesterkurzusok:
Ewald Kooiman (Amsterdam), Szatmáry Zsigmond (Freiburg)
Váradi Antal (Stuttgart) - orgona
Ács József (Eschweiler), Gárdonyi Zsolt (Würzburg)
Maros Miklós (Stockholm) - zeneszerzés

Díjak:
2002: az első Bartók Béla emlékére megrendezett országos szakközépiskolai zeneszerzés verseny, Különdíj
2003: az első Kodály Zoltán országos orgonaverseny II. díj, valamint saját orgonaszvitjének előadásáért Előadói díj
2004: a Szegeden megrendezett Országos Orgonaverseny I. díj
2006: a Színház- és filmművészeti Egyetem dalversenye, Legjobb Kortárs Mű-díj nemzetközi zeneszerző pályázat, Los Angeles (USA), I. díj
2007: Magíar Köztársaság Ösztöndíja
2008: Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerzés versenye I. díj, Művészeti Ösztöndíj, Debrecen
2008: nemzetközi zeneszerző pályázat, Nagyvárad (Románia), I. díj

Előadóként és zeneszerzőként Magyarország mellett Ausztriában, Csehországban, Franciaországban, Hollandiában, Németországban,
Romániában, Svájcban, Szerbia-Montenegróban, Szlovákiában, az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban lépett fel.