Örömtánc

Zene

Hűvösvölgyi Péter

A második helyezést a zsűri a Cserepes Károly és Szalóki Ágnes párosnak ítélte oda, amelyhez 300 000 Ft is jár. A harmadik helyezésnél kialakult komoly szakmai vita miatt a zsűri a díj megosztása mellett döntött, melyen a Karavan Familia és a Lux Nigra együttesek osztoznak. Jutalmuk 200 000 Ft

Az Örömtánc szervezői szeretnék elérni a modernizálást illetve a fejlődést, mely a régi tradicionális gyökerek megőrzése mellett egy "új" - a jelen kor igényeihez igazodó és annak korlenyomatát visszatükrözni képes kultúra megteremtését célozza. A modernizálás révén el szeretnék érni a fiatalokat, a régi értékek tudatosítása és az "új" hagyomány megszerettetése által. A project új kulturális termékeket hív életre a néptánc, népzenei társadalom és a könnyűzenei világ jeles képviselőinek együttes közreműködésével. A fiatal tehetségek felkutatása és számukra bemutatkozási lehetőség biztosítása is szempont, valamint a közösségi tudat és pozitív életérzés erősítése a tánc pszichológiáján keresztül.

A pályázatot elbíráló zsűriben olyan neves szakemberek ülnek, mint Joós István, a Mton Kiadó vezetője, Melis László zeneszerző, a kortárs zenét játszó 180-as csoportnak alapítója, mellyel Európa számos koncerttermében lépett fel. Kamaraoperákat, balettzenéket, kamara és szólóhangszeres darabokat írt és számos játékfilm, több száz színházi előadás és rádiójáték zenéjét szerezte. Forgács Péter: Ms. Universe című filmhez írt zenéje 2007-ben a Memor Image Nemzetközi Filmfesztivál legjobb filmzene díját nyerte el.

Szalóki Ági

Sebő Ferenc énekes, gitáros, tekerőlantos, dalszerző, népzenekutató is tagja a zsűrinek. Ő a hazai hangszeres népzenei és táncház mozgalom egyik elindítója. Sebő Együttes vezetője. A Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézet munkatársa. Hagyományok Háza szakmai igazgatója. A táncház mozgalom szervezéséért Állami díjat, majd Magyar Művészetért Alapítvány díjat, 2006-ban Pro Cultura Urbis díjat kapott és Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje kitüntetésben részesült.

Szakcsi Lakatos Béla zongoraművész, zeneszerző, a gipsy jazz műfaj megteremtője szintén a szakértők között ül. Ő Pege Aladár együtteseinek tagja, majd a Rákfogó és Saturn együttesek tagja. A Magyar Jazz Művészek Társaságának elnöke. Munkásságának elismeréseként az alábbi díjakban részesült: Szabó Gábor-díj, Budapestért díj, a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze-díj, Magyar Jazz Díj, Kossuth-díj.

Victor Máté zenész, zeneszerző is a kuratórium tagja, aki színpadi művek és több musical zenéjét szerezte, és ő Magyar Zenei Tanács elnöke. Életművét számos kitüntetéssel, díjakkal ismerték el (Szirmai Albert-díj, Erkel Ferenc-díj, Fényes Szabolcs-díj, Artisjus-díj, Életmű-díj, II. fagott concertójáért zeneszerzői Emerton díjat kapott valamint megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztjét.

A második fordulóba jutottak listája a következő: Anselmo Crew, Arabella Együttes, Balázs József Quintet, Balkán Fanatik, Balogh Kálmán - Oláh Tzumo Árpád, Cserepes Károly - Szalóki Ágnes, Csík Zenekar és Ferenczi György, Dongó, Párizs és Hajnóczy, Dromara Zenekar, Eastern Station, Ethnosonic, Folk Free, Ghymes Együttes, Hétrét Zenekar, Jutasi Dj, Karaván Familia, Kánaán, Lux Nigra, Free Style Chamber Orchestra, Neofolk Zenekar, Szokolay Dongó Balázs - Bolya Mátyás.