Örömzene és tánc Budapesten és Pécsett

Zene

A Zeneakadémia parkolója mellett Budapest több pontján - a Nyugati téri és a Blaha Lujza téri aluljáróban ? a legkülönbözőbb műfajokat képviselő profi zenészek ? többek között Szakcsi-Lakatos Béla, Kelemen Barnabás, a Kaláka, a Makám, a Weiner - Szász Kamaraszimfonikusok és az Új Generáció ? töltik meg zenével a köztereket. A Deák Ferenc téren a kamaszfesztiválosok tartanak délelőtt kihelyezett énekórákát, délután pedig diákzenekarok játszanak majd. A Liszt Ferenc téren felállított központi színpadon ? ahol 11 órától 19 óráig folyamatosan árad a zene - Várdai István gordonkaművész, a Zene világnapja nagykövete is fellép majd és tart virtuóz gordonkabemutatót.
 

sziget2010_vandorvurstli_agostonbela_cottasclubjazzband_20100814_bykarip_01.jpg
Ágoston Béla

A nap során a művészek egymás produkciójába kapcsolódva, a ?zenei stafétát? egymásnak adva lépnek színpadra a szünet nélküli 5-6 órás örömzenélés során, a pécsi Kossuth téren felállított 3 szintes óriás színpadon. Az Örömzene Örömtánc televíziós tehetségkutató verseny felfedezettjei mellett színpadra lép Ágoston Béla, a Balázs Elemér Group, a Csík Zenekar, Falusi Mariann, Ferenczi György és a Rackajam, Lovasi András, Mókus és a Fabula Rasa, Nikola Parov, Novák Péter, a Pécsi Szimfonietta, Szalóki Ágnes, a Kaji Jag és Etnoromból Balogh István, Künstler Ágnes, a csikszeredai Role, valamint a Duna Művészegyüttes.

 
A pécsi helyszínen világpremierre is sor kerül: a Roots and Routes európai tehetséggondozó program hazai fiataljai egy másfél éves projekt keretében állították össze azt a műsort, első alkalommal a pécsi Európai Kulturális Fővárosa program keretében láthat a közönség. Ezt követően a mozdulatművészeti szín-játékot angol, belga, olasz és romániai fesztiválokra viszik az előadók.
 
A pécsi műsor nyitásaként és zárásaként a Nap dala csendül majd fel, amely a rendezvény szellemének megfelelően egy eredeti népdal többféle stílusú átdolgozása (eredeti népzene, jazz, blues, funky, világzene, roma). A mintegy 15 perces produkcióban az est szinte valamennyi zenésze, énekese, előadóművésze közreműködik.
 
A Nap dalára neves koreográfusok közreműködésével készülnek el a Nap tánca koreográfiák. Az eseményt megelőző időszakban Novák Péter közreműködésével pécsi iskolákat, munkahelyeket járnak végig, hogy a hétköznapi emberek tánctudását figyelembevevő, könnyen megtanulható koreográfiát minél több gyermeknek, fiatalnak és felnőttnek megtanítsák. A ?civil? táncosok így az eseményen külön-külön csoportonként és együttesen is megmérethetik magukat. 
 
És még egy különlegesség: a  Nyírbátori Kulturális Központban 18 órakor rendezik meg Varnus Xaver orgonaversenyét.Közreműködik az Ewald Rézfúvós Együttes. Felcsendülő dallamok: Bach: D-moll toccata és fúga, Händel: Halleluja, Bach: A János-passió zárókórusa, Vangelis: 1492.