Orosz, török és litván győztesek a szegedi nemzetközi hárfaversenyen

Zene

(MTI) ? Az Elisabeth Fontan-Binoche francia hárfaművész vezette zsűri a 13 év alatti kategóriában az orosz Anasztaszia Mihajlovszkajának, a 17 év alatti korcsoportban a szintén orosz Artyemij Izmajlovnak, a huszonegy esztendősök között a török Merve Kocabeylernek ítélte oda az első helyet. A harminc esztendő alatti kategóriában pedig a litván Agne Keblyte győzött.

agne_keblyte_litvan_harfamuvesz.jpg
Agne Keblyte 

    A 2007 után immár második alkalommal megrendezett hárfaversenyen csaknem hatvan, a világ minden tájáról ? köztük az Egyesült Államokból és Japánból ? érkezett fiatal művész vett részt.
    A hétfőn kezdődött verseny programján a szabadon választott művek mellett szerepeltek kötelező darabok is, melyek összeállításánál a szervezők törekedtek arra, hogy a fiatal muzsikusok megismerjék a 2000-ben elhunyt sokoldalú és termékeny Kossuth-díjas zeneszerző, Farkas Ferenc alkotásait is.
    A gyerekek a hárfatanulást egészen fiatalon, már öt-hatéves korban elkezdhetik. A kisgyerekek számára apró, egyszerűsített, pedál nélküli hangszereket készítenek. A verseny indulói között is voltak már ügyes és jól felkészült nyolcéves diákok.
    A művészeti seregszemle megrendezését az tette lehetővé, hogy egy francia hangszergyártó cég a kezdeményezés mellé állt, és számos hárfát szállított a Tisza-parti városba, melyen a versenyzők gyakorolhattak és bemutathatták produkcióikat. A verseny pénzdíjait is a vállalkozás ajánlotta föl.