Ősbemutató a Vándor Kórus vasárnapi koncertjén

Zene

 
(MTI) - Az együttes a nagyobb nyilvánosság felé fordulva 2010-ben megrendezte az Első Budapesti Vándor-Révész Fesztivált, tisztelegve az alapító-névadó és az ötven éven át művészeti vezetőként tevékenykedő örökös karnagy emléke előtt - közölte a kórus nevében Tóth Anna. Ebből az alkalomból néhány hónappal korábban zeneszerzőversenyt hirdettek: Weöres Sándor A kő és az ember című versére kértek vegyes kari művet komponálni. A versenyt a zeneakadémista Kazai Ágnes nyerte, az eredményhirdetés a fesztivál záró hangversenyén volt.
   
Vasárnap délután ünnepelik a kórus 75. születésnapját és megemlékeznek Vándor Sándor születésének 110. évfordulójáról. A hangverseny keretét egy színpadi jelenet adja, egy megkésett beszélgetés Vándor Sándor és a XX. század között. A beszélgető partnerek Dunai Tamás és Varga T. József színművészek lesznek.
   
Vándor kórusművei mellett Mosonyi Mihály, Bárdos Lajos, Joseph Kosma és Marenzio egy-egy alkotása is elhangzik. A műsor végén szólal meg Kazai Ágnes versenygyőztes kórusműve.
   
Az amatőr zenei együttesek között ritka vállalkozást kezdett el két évvel ezelőtt a kórust. Kilépve a műfaj, azaz a muzsikusságból élő tagokat tömörítő társulatok hétköznapjaiból, nyitott a gyermekek és a komolyzenéhez még csak óvatosan közelítő felnőttek felé. 2010 decemberében 10 feladatból álló foglalkoztató füzetet adott ki gyermekek számára, amelyben rajzpályázatra is hívta őket. A megfejtések és a rajzok beküldési határideje március 20. volt, az eredményhirdetést is vasárnap, a koncert előtt tartják. Ekkor nyílik meg a 822 pályamunkából kiválogatott 110 alkotásból álló kiállítás is.
  
 Meghirdetik a következő zeneszerzőversenyt Kányádi Sándor Tavasz című versére és a következő rajzpályázatot a 200 éve született Liszt Ferenc tiszteletére, Liszt-érzékenység címmel.