Ősbemutatóval ünnepel az Amadinda

Zene

Ősbemutatóra készül a 25. jubileumát ünneplő Amadinda Ütőegyüttes: Steve Reich amerikai zeneszerző az együttes és a Művészetek Palotája felkérésére komponálta meg Mallet Quartet című darabját, amelyet az Amadinda december 6-án mutat be a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.
 

amadinda25_sajttaj_mupa_raczzoltan_pressergabor_bytsd.jpg
Rácz Zoltán és Presser Gábor
 
Rácz Zoltán, az Amadinda Ütőegyüttes alapítója és vezetője elmondta: az együttes elsősorban azzal a céllal alakult 1984-ben, hogy új repertoárt hozzon létre és művészetével inspirálja a zeneszerzőket. Ennek sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy olyan zeneszerzőket ihlettek meg, mint például John Cage vagy Ligeti György. Az említett két zeneszerzőnek az együttes számára komponált darabja azonban nem hazai premier során került a közönség elé, az Amadinda ezért is örül különösen az idei budapesti bemutatónak.
 
December 6-án a Mallet Quartet ősbemutatója után Reich Daniel Variations című, a 2002-ben iszlám fundamentalisták által elrabolt és kivégzett Daniel Pearl amerikai újságíró emlékére komponált darabja hangzik el: a műben Dániel próféta és Pearl tragikus sorsa keveredik, elementáris erővel zúdulva a hallgatóságra. A december 6-i koncert tulajdonképpen visszafelé halad az időben, hiszen az esemény utolsó darabja Reich hetvenes években született Music for 18 Musicians című műve. A darab különlegessége, hogy Rácz Zoltán egy meglehetősen átláthatatlan példányon kapta meg a művet, amelyet hosszas bogarászás, vizsgálat után tudott csak "kirakni", mint valami puzzle-t. Rácz szerint a darab magával ragadó zenéje a legnagyobb természeti csodákhoz hasonlítható.
 

amadinda25_sajttaj_mupa_holloaurel_karacsonyjanos_raczzoltan_pressergabor_bytsd-3.jpg
Holló Aurél, Karácsony János, Rácz Zoltán és Presser Gábor
 
December 31-én az Amadinda az immár hagyománnyá vált, Presser Gáborral közös szilveszteri koncertjével tér vissza a Művészetek Palotájába. A Drum Street Blues névre hallgató eseményen remekül megfér egymás mellett Bach, Strauss és az LGT zenéje. A koncert különlegessége, hogy elhangzik a címadó Drum Street Blues, amelyet Presser az Amadinda számára komponált még 1989-ben, emellett Karácsony János gitáros is vendégszerepel az eseményen. A zeneszerző elmondta: a komolyzene-komponálás nem az ő dolga, egyedül az Amadindával tett kivételt. A rendhagyó szilveszteri koncerttel kapcsolatban - amelynek két része éjfél előtt és után zajlik - hozzátette: az első ilyen koncert előtt soha életében nem játszott szilveszterkor, de ennél okosabban nem is tölthetné el az év utolsó éjszakáját.