Összefutó szálak

Zene

(foto: Jennifer Taylor)" width="0200" class="fidelio_kep" />

Kent Tritle (foto: Jennifer Taylor)

A budapesti Zeneakadémiát 1875-ben alapította Liszt Ferenc, akinek weimari zenekarának egykori koncertmestere, Leopold Damrosch 1873-ban hozta létre az Oratorio Society elnevezésű kórustársaságot, New York második legrégebbi kulturális szervezetét. Egykor a Társaság igazgatósági tagja volt Andrew Carnegie, aki a kórusmuzsika és kiemelten az Oratorio Society támogatására hangversenytermet is építtetett: az azóta világhírűvé lett Carnegie Hallt. A kórus mindig fontos feladatának tekintette, hogy közönségét a régebbi korok muzsikája mellett kortárs szerzők zenéjével is megismertesse.

Az együttes 134 éves történetében tizenegyedikként vette át zeneigazgatói megbízását 2006 januárjában Kent Tritle, az est egyik karmestere. A New York-i Filharmonikusok orgonistájaként is elismert muzsikus a Julliard School növendéke volt, ahol karvezetést és orgonát tanult. Az argentin származású David Rosenmeyer - a hangverseny másik dirigense - zenei tanulmányait Izraelben végezte, és számos nemzetközi díj birtokosa, aki zenei tevékenysége középpontjába a kortárs művek bemutatását állította.

A hangversenyen közreműködik még Rachael Rosales, Malena Dayen, Potyók Dániel (ének) és Hegedűs D. Géza (narrátor). Az este fél nyolckor kor kezdődő koncertre a belépés ingyenes.

(2007. június 26. 19:30 Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem (Budapest) - A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Szimfonikus Zenekarának és az Oratorio Society of New York Kórus koncertje; Poulenc: g-moll orgonaverseny; Honegger: Dávid király - oratórium; km.: Rachael Rosales, Malena Dayen, Potyók Dániel (ének), Hegedűs D. Géza (narrátor); vez.: Kent Tritle (orgona), David Rosenmeyer; A belépés ingyenes)