Ötödik alkalommal Liszt-hét Esztergomban

Zene

 

A fesztivál nyitányaként augusztus 20-án hétfőn a Jánosi Együttes és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene tanszakának közreműködésével a Magyar rapszódiát élvezheti a közönség. Az 1975-ben alakult Jánosi Együttes a több mint 250 éves magyarországi hangszeres hagyomány folytatójaként annak bemutatására koncentrál. Munkájuk során derült fény a Liszt rapszódiák és más kortárs művek korábban ismeretlen népzenei vonatkozásaira is. Az ingyenes koncert az Erzsébet parkban délután öt órától hallható.

 
 
Ezt követően kedden (augusztus 21.) az Esztergomi Bazilikában Király Csaba orgonakoncertjére kerül sor. A Liszt-díjas zongora- és orgonaművész négy magyar és két nemzetközi zongoraversenyen nyert első díjat, valamint nagy sikerrel lép fel Európa szinte valamennyi országában, Japánban, az Egyesült Államokban, Kanadában, Dél-Koreában és számos további ázsiai országban. Repertoárja a barokktól a napjainkig terjedő időszak zenei termésének széles választékát öleli fel. Az elmúlt években számos nagyobb koncertsorozatot adott, valamint több alkalommal eljátszotta Bach és Liszt összes orgonaművét. 2001-től kezdődően Liszt Ferenc valamennyi zongoradarabját műsorára tűzte mintegy száz koncertből álló sorozat keretében, így nem csoda, hogy ezen az estén Liszt és Bach művei csendülnek fel.
 
Augusztus 22-én az elmúlt évek után immár rendszeres vendégként ismét koncertezik az esztergomi közönség által már jól ismert és kedvelt fiatal művésznő, Konyicska Renáta. Az ifjú pianista hölgy jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója, de máris számos versenygyőzelmet tudhat magáénak. A Szent Adalbert Központ Konferencia termében kedden este ezúttal Liszt, Chopin, Beethoven és Debussy műveit adja elő este hét órától.
 
A következő estén a Ferences templomban Liszt műveiből kórus- és orgonahangversenyeket hallgathatnak az érdeklődők az Országos Széchényi Könyvtár Kórusának előadásában Eckhardt Mária és Grupcsó Ágnes vezetésével, valamint Sirák Péter orgonajátékával. Az egész Esztergomi Liszt hetet szervező Liszt Ferenc emlékmúzeum igazgatója, Eckhardt Mária 1970-ben hozta létre és vezeti azóta is sikerrel az Országos Széchényi Könyvtár Kórusát.
 
Augusztus 24-én a tavalyi évben is fellépő és nagyszerű szólistaként megismert angliai professzor, Nicholas Clapton idén is megtartja nemzetközi mesterkurzusát énekeseknek. Ennek záró akkordjaként pénteken este a Szent Adalbert Központ Konferencia termében Nicholas Clapton, a kurzus résztvevői és Gyökér Gabriella (zongora) lép fel. A brit előadóművész és tanár nagyszerű karriert futott be és operák, oratóriumok, szólóestek keresett előadójává vált Britannián és Európán keresztül a Távol-Keleten és az Egyesült Államokban egyaránt. 1985-ben dupla díjazással nyerte meg a Francisco Vinas versenyt Barcelonában és 1987-ben az angliai Song Awardon is a legjobb lett.
 
Szombaton (augusztus 25-én) együtt lép fel a Ránki család ugyancsak a Szent Adalbert Központ Konferenciatermében. Ezúttal is Ránki Dezső és Klukon Edit fiukkal, Ránki Fülöppel együtt lép fel.  A ?művészcsalád? többek között előadja Liszt Karácsonyfa című művének négykezes verzióját, a Resignazione-t és Dante szonátát, valamint Bach gisz-moll fúgáját. 
 
A zárónapon, augusztus 26-án vasárnap az Esztergomi Bazilikában kórus- és zenekari hangversennyel búcsúzik az 5. Liszt Hét. Szintén immár hagyományos fellépőként az Esztergomi Balassa Bálint Kórus és a Budapesti Árpádházi Szent Margit plébánia kórusa Reményi Károly vezetésével Liszt Missa Choralis-át adja elő. Ezt követően a nemzetközi kóruskurzus résztvevői, Komáromi Márton, valamint az Esztergomi Szimfónikusok és a Budavári Mátyás-templom hangszereseiből alakult zenekar Tardy László vezetésével Liszt 13. zsoltárjával zárja az egész hetes programsorozatot.