Ozava Szeidzsi 2012-ben újra vezényel

Zene

(MTI) A művész kedden Tokióban elmondta, hogy Giacomo Puccini művét, a Pillangókisasszonyt vezényli majd a Japán északi részén fekvő Mito városában. A 76 éves karmester úgy fogalmazott, szívében még van erő, hogy továbbra is karmesterként tevékenykedjen, de teste arra inti, lassítson.

 
A jövő márciusi Pillangókisasszony lesz az első alkalom, hogy Ozava Szeidzsi egy teljes operát vezényel azóta, hogy 2010-ben nyelőcsőrákot állapítottak meg nála. Azóta kezelésen esett át, és más jellegű egészségügyi gondokkal is meg kellett küzdenie.
 
Ha állapota engedi, a karmester 2012 tavaszán és nyarán további munkákat vállal, többek közt a New Japan Filharmonic együttessel és a berlini filharmonikusokkal. Augusztusban saját zenekarával, a Szaito Kinennel egy Herbert von Karajan előtt tisztelgő fellépésen vesz részt.