Pályázatot hirdettek az Operaház vezetői posztjára

Zene

Magyar Állami Operaház

Hiller István oktatási és kulturális miniszter elmondta, a kiírás elüt majd minden korábbitól, ám a kiírás részleteiről egyelőre nem kívánt nyilatkozni. Annyit elmondott, hogy a pályázóknak nyilatkozniuk kell az Erkel Színház jövőjéről és a kamaraopera-játszás kérdéseiről. A pályázat nyilvános lesz, a tárca honlapján elolvasható.

A miniszter szerint két fő feladata lesz az új vezetésnek: az intézmény menedzselése és művészeti irányítása, ám azt még nem tudni, hogy ennek fényében egy vagy két posztra írnak-e ki pályázatot. Hiller István bízik abban a harminc napos beadási és az egy hónapos elbírálási határidőt követően, nyár elején "elülhetnek" az Operát érintő szervezeti kérdések.

Hiller István tavaly júniusban nevezte ki Vass Lajost a Magyar Állami Operaház élére miniszteri biztosnak, azt követően, hogy Hegyi Árpád Jutocsa főigazgató közös megegyezéssel távozott posztjáról. A miniszteri biztos megbízatása eredetileg 2006. december 31-ig szólt volna, ám mandátumát a szaktárca vezetője 2007 június végéig meghosszabbította. A pályázat teljes szövege itt található.