Hamar Zsolt | Gyermánné Vass Ágnes | |
Maxim Vengerov a szibériai Novoszibirszkben született 1974-ben. Ötéves korában kezdett Galina Turcsanyinovához hegedűórára járni, később a legendás hegedűtanár, Zakhar Bron tanította a kiugró tehetségű fiút. Tíz esztendős volt, amikor megnyerte a Junior Wieniawski-versenyt Lengyelországban. Ezt követően több szólóestet adott Moszkvában és Leningrádban, s már egészen fiatalon olyan zenekarokkal játszott együtt, mint a Royal Concertgebouw Orchestra Amsterdam, valamint a BBC Philharmonic Orchestra. |
Maxim Vengerov (fotó) 1990-ben megnyerte Londonban a nemzetközi Carl-Flesch-Verseny első díját, s ez világszerte hírnevet hozott számára. Az 1990/91-es évadban a New York Philharmonic Orchestra együttesével debütált az Egyesült Államokban, majd először adott koncertet az Israel Philharmonic Orchestra kíséretében Tel Aviv-ban. Vengerov azóta a világ élvonalbeli zenekaraival és karmestereivel koncertezett, köztük volt például Daniel Barenboim (akit többször a "zenei atyjának" nevezett), Lorin Maazel, Zubin Mehta. De rendszeresen ad szólóesteket is a világ legjelentősebb koncerttermeiben. Vengerov rendszeresen koncertezik Európában, az Egyesült Államokban, a Távol-Keleten és Ausztráliában. Egyébként tanárként, mesterkurzusok vezetőjeként ugyanolyan keresett, mint pódiumművészként. 2000 októberétől a saarbrückeni zeneakadémia professzora. 2006. március 23-i koncert műsora: Sosztakovics: Ünnepi nyitány |