Pecek-koncert

Zene

Lakatos Pecek András

A Lakatos Pecek Triót három fiatal, lenyűgözően tehetséges zenész alkotja. A trió "rangidős" tagja a 25 éves András, aki a magyar jazz-zenészek új generációjának egyik legjobb dobosa, számos jazzformáció tagja, a Magyar Rádió Kovács Gyula Jazzdob Tehetségkutató Versenyének győztese. A 17 éves "bőgővarázsló", Lakatos Pecek Krisztián már a 2004-es Londoni Jazz Fesztiválon is elkápráztatta a közönséget, s ő is remekelt a jazzbőgősök számára meghirdetett, Vajda Sándorról elnevezett tehetségkutatón. Krisztián unokatestvére, a 15 éves, és a jazzjátékot autodidakta módon elsajátító Adorján friss és könnyed stílusával érinti meg hallgatóit.

Oláh Szabolcs a jazzgitár legújabb generációjának egyik fontos képviselője. Zenei alapképzését hegedűn szerezte, gitározni tizenöt évesen kezdett, két évvel később már színpadon is ezzel a hangszerrel lépett fel először. 2001-ben felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Tanárképző Intézetének Jazz Tanszakára, ahol 2005 júniusában szerzett diplomát. Tanárai Horányi Sándor és Babos Gyula voltak. 2002-ben alapította saját kvartettjét, amelynek élén 2004 novemberében elnyerte a Magyar Jazz Szövetség által kiirt II. Jazz zeneszerző és hangszerelő verseny első díját.

(2007. október 4. 20:00 Millenáris Teátrum (Budapest) - A Lakatos Pecek Trió koncertje; tagjai: Pecek Lakatos András (dob), Pecek Lakatos Krisztián (bőgő), Pecek Lakatos Adorján (zongora); vendég: Oláh Szabolcs (gitár); Raiffeisen Jazz Klub)