Pécs pályázik a 2015-ös Europa Cantat Fesztivál megrendezésére

Zene

 

(MTI) Nagy Csaba, a baranyai megyeszékhely alpolgármestere elmondta, hogy a város jövő év elején adja be pályázatát. Hangsúlyozta: bízik abban, hogy Pécs 1988 után ismét a rendezvény sikeres házigazdája, s a kontinens különböző országaiból érkező 4 ezer kórustag vendéglátója lehet.

 
Hoppál Péter, a pécsi önkormányzat oktatási és kulturális bizottságának fideszes elnöke azt hangsúlyozta, hogy a városban minden feltétel adott az Europa Cantat Fesztivál lebonyolításához. Szavai szerint fejlett az intézményi infrastruktúra, él a kodályi hagyományokon alapuló kóruskultúra, a program mai árakon számolva mintegy 250 millió forintos költségét pedig az Európa Kulturális Fővárosa programhoz hasonló kormány-város szerződés biztosítaná.
 
A politikus megjegyezte, hogy a város tavaly is bizonyította: képes nagyszabású nemzetközi kórusfesztivál megrendezésére. Az EKF-program keretében zajló Pécs Cantat 22 országot képviselő mintegy 1200 résztvevője több tucat kóruskoncertre, közös éneklésre, zenekari hangversenyre és spontán zenélésre várta a közönséget. Hoppál Péter kiemelte, bár nem tudni, hogy az Europa Cantat 2015-ben mekkora érdeklődésre tarthatna számot Pécsen, a korábbi kórusfesztiválok tapasztalatai azt mutatják, hogy az esemény kulturális és gazdasági szempontból egyaránt kifizetődő.
 
Sante Pornasier, az Európai Kórusszövetség ? Europa Cantat olasz elnöke elmondta, hogy Pécs mellett az ausztriai Graz és a svédországi Örebro is kandidál a 2015-ös fesztivál megrendezésére. Úgy vélte, mindhárom város komolyan elkötelezett, és a bírálók minden bizonnyal "bölcs döntést" fognak hozni 2012 márciusában.
 
A szervezet elnöke szólt arról, hogy az Europa Cantat nemzetközi ügyvezető elnöksége ezekben a napokban vizsgálja Pécs kulturális infrastruktúráját. A vezetőknek a helyszíni bejárásokon több épület is tetszett, de különösen a Zsolnay Kulturális Negyedről voltak "csodálatos benyomásaik".
 
Móczár Gábor, az Európai Kórusszövetség ? Europa Cantat alelnöke utalt arra, hogy az Europa Cantat Fesztivált 1960-ban rendezték meg először francia és német karnagyok kezdeményezésére a második világháború utáni ellentétek feloldására. A rendezvény azóta nemzetközi mozgalommá fejlődött.
 
A fesztiválon az Európa országaiból érkező 3-4 ezer énekes 40-50, kóruszenével foglalkozó neves szakember vezette zenei műhely munkájában vesz részt. Ezen kívül koncerteket adnak, közös énekléseket tartanak, amelyekre a nagyközönséget is várják. Az Europa Cantat nem verseny, célja a közös tanulás, a kultúrák találkozása.
 
Ha Pécs elnyerné a 2015-ös Europa Cantat rendezési jogát, másodszor adhatna otthont annak a nagyszabású dalos fesztiválnak, amelynek 1988-ban első szocialista országbeli városként volt a házigazdája.