Pécsett, Budapesten és Bécsben is Lisztre emlékeznek

Zene

Kétszázéves jubileumát a zenekar nem is ünnepelhetné méltóbban a decemberben átadott Kodály Központban, mint azzal a hangversenysorozattal, amelyet a 2010-ben szintén kétszáz éve született Erkel és a 2011-ben világszerte ünnepelt Liszt Ferenc emlékére rendeznek. Az eseménysor első estjén, 20-án Liszt Krisztus oratóriuma hallható itt, de ez a ritkán hallható darab másnap Budapesten és 22-én a bécsi Stephansdomban is felcsendül.

A műben tisztán nagyzenekari tételek váltakoznak szólistákra és zenekarra, kórusra, csak szólóra és zenekarra, illetve orgonakíséretes kórusra írott tételekkel. Liszt Ferenc húsz évig dolgozott az oratóriumon, amelyet élete egyik főművének tekintett, és amelynek első bemutatója 1873-ban volt a weimari Herder-templomban, a szerző vezényletével.

2011. január 20. 19:30 - Kodály Központ 
2011. január 21. 19:30 - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Pannon Filharmonikusok

Km.: Alessandro Codeluppi (tenor), Geiger Lajos (bariton), Cser Krisztián (basszus), Váradi Zita (szoprán), Kovács Annamária (alt), MR Énekkar (karig.: Somos János Csaba), Honvéd Férfikar, Budapesti Stúdió Kórus (karig.: Strausz Kálmán)
Vez.: Peskó Zoltán 

Liszt: Krisztus - oratórium