Pécsi iskola győzött az országos Liszt-vetélkedőn

Zene

 
(MTI) A zenés ünnepséggel megkoronázott eredményhirdetés szerdán volt a döntő helyszínén, Budapesten, a Művészetek Palotájában. Maga a verseny fél évvel ezelőtt kezdődött, ötletgazdája, kezdeményezője és fő szervezője az érdi Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola. 
 
A versenyzők 10-15 év közöttiek, azaz 5-8. osztályosok voltak, a csapatok pedig 5 fősek, így 1110 gyereket ? és persze számos felkészítő tanárt ? mozgatott meg az országos vetélkedő, amely négy fordulóból állt. A döntőbe az eredeti tervek szerint 6 csapat jutott volna, de annyira szoros volt a mezőny, hogy a 3. fordulóban holtverseny alakult ki, és végül 7 csapat mérkőzött meg egymással szerdán abban, hogy melyikük tud többet a 200 éve született Liszt Ferenc életéről és zenéjéről. Utóbbi kicsit "könnyített" volt: csak olyan "versenyművek" szerepeltek a tematikában, amelyeket a korosztály képes befogadni, így Liszt legbonyolultabb művei "nem játszottak" ? közölték a szervezők.
 
Ahogy az elődöntő, úgy a döntő is szoros volt, annyira, hogy harmadik hely helyett két másodikat hirdettek ki. Az egyik "ezüstérmes" a vetélkedőt kezdeményezők csapata lett, az érdi Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskoláé, a másik pedig az egri Lenkey János Általánosé. A díjazottak serlegeken és okleveleken kívül könyvjutalmat kaptak, de mindegyik döntős csapat részesült elismerő oklevélben. 
 
 
A díjátadó gála "alaphangját" Oravecz György zongoraművész adta meg Liszt Ferenc XIX. magyar rapszódiájával ? és parádés játékkal. Dr. Kupper András országgyűlési képviselő, Újbuda polgármestere a rendezvény fővédnökeként kiemelte, hogy minden versenyző diák nyertes, mert "élettöbbletként" viheti tovább magában Liszt zenéjét.