Prímások figyelem!

Zene

Neti Sanyi kalotaszegi prímás

A kiírás szerint pályázhat minden magyar hagyományos népzenét játszó hegedűs, aki 2007. szeptember 20-án már betöltötte a 18., de még nem töltötte be a 35. életévét. A népies műzenét, vagy népzenei feldolgozásokat játszó pályázók jelentkezését a Hagyományok Házának nem áll módjában fogadni. Mivel a verseny kifejezetten tehetségkutató jellegű, ezért a hivatásos (zenészként, zenetanárként alkalmazásban álló) zenészek jelentkezésére sem számítanak.

Pályázni egy 5-10 perces hangfelvétellel lehet (lehetőleg CD-lemezen, vagy elektronikus hangfájl formátumban), mely a pályázó játékát tartalmazza. A beérkezett felvételek alapján a zsűri egy alapszintű követelményrendszer mentén (a játék, ritmikai, intonációs jellemzői, stílusismeret, hagyományhűség) kiválogatja a kecskeméti megmérettetés résztvevőit.

Kérik, hogy a zenei anyag mellett egy kísérőlevélben tüntessék fel a műsorszámok címét, földrajzi eredetét (tájegység, falu), időtartamát, az előadók nevét, valamint csatolják a pályázó rövid, szakmai önéletrajzát. Feltétlenül adják meg továbbá postai / fax / e-mail / telefonos elérhetőségüket!

A pályázatokat az alábbi címre kérjük beküldeni: Mohácsy Albert, Hagyományok Háza, Népművészeti Módszertani Műhely, 1011 Budapest, Corvin tér 8. Beérkezési határidő: 2007. augusztus 1.

A nyilvános színpadi versenyt a XXII. Kecskeméti Népzenei Találkozó keretében bonyolítják le (2007. szeptember 20-23., a pályázók számától függően egy, vagy két nap alatt). Itt minden hegedűsnek két versenyszámot kell előadnia, egy kötelező, és egy szabadon választott programot, egyenkét 5-5 perc időtartamban. A kötelező versenyszámban kalotaszegi, vagy szatmári muzsikát kell előadni, a versenyző által megjelölt eredeti felvételek alapján (ezek legfeljebb két településről származhatnak).

A szabadon választott versenyszám a magyar népi hegedűjáték bármely táji változatát képviselheti, a következő feltétellel: ha a versenyző kötelező versenyszáma szatmári, akkor a szabadon választott versenyszám csak Erdélyi népzene lehet. Ha a versenyző kötelező versenyszáma kalotaszegi, akkor a szabadon választott versenyszám csak az Alföld, a Felföld, vagy a Dunántúl valamely magyar tájegységének népzenéjét képviselheti. Kísérőzenekarról minden pályázónak magának kell gondoskodnia.

A zsűri tagjai dr. Halmos Béla, Radics Ferenc, Salamon Beáta, Szabadi Vilmos és Vavrinecz András lesznek.